2014. február 06., csütörtök, 21:58 hvg.hu‏
Egy 90 éves eszéki férfire is lecsaptak a nácivadászok

Az eljárás felgyorsítását sürgette a náci háborús bűnösök után kutató izraeli Simon Wiesenthal Központ egy múlt héten meggyanúsított kilencvenéves eszéki férfi ügyében, aki vélhetően a Waffen SS tagja volt és őrként szolgált az auschwitzi koncentrációs táborban.

A horvát hatóságok egy hete indítottak nyomozást Jakob Denciger (más források szerint Denziger) ellen, akit korábban német ügyészek gyanúsítottak meg háborús bűnökkel.

A Simon Wiesenthal Központ közleményében arra sürgette Zágrábot, hogy "gyorsítsa fel a Jakob Denciger auschwitzi őr ellen folyó eljárást". Az intézet vezetője, Efraim Zuroff szerint "azok az emberek, akik őrként szolgáltak az emberi történelem legnagyobb halálgyárában, (...) nem érdemelnek elnézést korukra vagy (fizikai) gyengeségükre való tekintettel".

Horvát sajtóértesülések szerint az Eszéken született és felnőtt Denciger a Waffen SS-nek, azon belül is a koncentrációs táborok felügyeletével és őrzésével megbízott részlegnek volt tagja. Egyebek mellett az auschwitz-birkenaui haláltáborban is szolgált, ahol 1940 és 1945 között egymillió zsidót öltek meg.

Denciger az 1950-es évektől 1989-ig az Egyesült Államokban élt üzletemberként, de 1989-ben megfosztották amerikai állampolgárságától náci múltja miatt. Ekkor költözött vissza szülővárosába, a horvátországi Eszékre.

A horvát hatóságok korábban német és amerikai kollégáik, valamint a Simon Wiesenthal Központ segítségét kérték a Denciger elleni bizonyítékok összeállításához.

hvg.hu