Nem arról van szó, hogy egy túlélo, aki megpillantja családja gyilkosát, ne tehessen feljelentést az érvényes jogszabályok alapján, hanem arról, hogy ne ösztönözzünk embereket arra, hogy - pusztán anyagi haszon reményében - kutassanak mások múltjában, hiszen az igazságra való törekvés itt átadja a helyét a mohóságnak és az önzésnek.
Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ izraeli irodájának a vezetoje, nemrégiben - éppen Bajnai Gordon izraeli látogatásának hetére idozítve - cikket tett közzé a The Jerusalem Postban arról, hogy "Mr. Banjaira" (a szerzonek egyszer sem sikerült helyesen leírnia a magyar miniszterelnök nevét) nyomást kell gyakorolni azért, hogy a háborús bunökkel vádolt Képíró Sándort elítéljék.

Képírót, aki csendorként (állítólag) részt vett az 1942. januári újvidéki vérengzésben, valamint - a vádak szerint - az 1944-es újvidéki deportálásokban, kétszer is elítélték, egyszer 1944-ben, másodszorra pedig a második világháború után. Külföldre szökött, majd 1996-ban visszatért Budapestre, s azóta is éli a nyugdíjasok háborítatlan életét. 2007. február 19-én a Fovárosi Bíróság "végrehajthatatlannak" nevezte a Képíró elleni, a második világháború alatt (1944) megszületett ítéletet, amely egyébként közvetlen felelosséget nem állapított meg.

Zuroff cikkének egyik (és fontos) tanulsága az, hogy az izraeli sajtó számára Magyarország elsosorban mint a holokauszt volt és a Magyar Gárda jelenlegi "vidéke" érdekes. A magyar miniszterelnök - cserébe - meg is ígérte vendéglátójának azt, hogy a maga részérol támogatni fogja a holokauszttagadás büntetojogi tiltását.

A vendéglátóknak tett gesztus azonban nem feledtethette azt, hogy a magyar politikai és közéletet mennyire megosztja ez a téma , melyet - a jelenlegi körülmények között - sem Btk.-, sem alkotmánymódosítás formájában nem lehet végrehajtani. Minden bizonnyal Bajnai és vendéglátója, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is tisztában volt ezzel a "körülménnyel".

Ám a történetbol nem ez a fontos, hanem az, hogy Zuroff vállalkozása mennyire bizonytalan alapokon áll.

*

A Wiesenthal Központ Képíró elleni vádjait ugyanis eddig nem igazolta nyilvános dokumentum. Annak hiányát (és Képíró ezen alapuló védekezését) persze Zuroff "cinizmusnak" nevezte, pedig jogállamban az írásos bizonyíték számít, nem a nemes szándékú morális felháborodás. Az Utolsó Esély Akciót (a Wiesenthal Központ és a Miami székhelyu Targum Shlisi Alapítvány közös szervezodése) meghirdeto és reprezentáló történész, sajátos vállalkozás élére állt.

Abból kiindulva, hogy közeleg az ido, amikor már nem lehet üldözni a holokauszt tetteseit, 2002-tol Közép- és Kelet-Európára kiterjesztve nagy kampányba kezdett a szervezet, melynek a lényege, hogy információkat lehet eljuttatni egykori háborús bunösökrol, buntettekrol, s a szervezet megpróbálja elérni, hogy megbüntessék az egykori elkövetoket. Az Akció nem ingyen kér szolgáltatást: tízezer euróig jutalmazhatja az informátorokat, az adatszolgáltatókat.

Az eredményeket tekintve - a központ 2008 júliusi adatai szerint - eddig 503 esetet regisztráltak, melybol 99 került a hatóságok látókörébe. A legtöbb ilyen embert Litvániában és Németországban (199 és 90), a legkevesebbet Észtországban és Horvátországban (9 és 14) találtak meg. Az úgynevezett "mások" kategóriájába tartozó világban (Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazilia, Kanada, Chile, Cseh Köztársaság, Finnország, Guatemala, Olaszország, Új Zéland, Dél-Afrika, Svédország, Ukrajna, Egyesült Államok) 59 bejelentésbol 21 került a hatóságok elé.

Meglehetosen tipikus probléma volt tapasztalható Lettországban, ahol egy ügyész 2003-ban zaklatott egy helyi polgárt, aki információkat juttatott el az Akció számára egy feltételezett háborús bunösrol. Az esetrol tájékozódó Zuroff találkozott a helyi foállamügyésszel, aki biztosította ot arról, hogy a minisztérium - panasza következtében - ügyészi bizottság elé állítja a zaklató ügyészt. Zuroff kijelentette, meg kell állapítani, hogy az illeto ügyész a saját szakállára tevékenykedett-e vagy felettesei parancsára, merthogy "a kérdés természetesen merül fel, tekintve, hogy Lettország nem volt képes függetlenségének 1991-es visszanyerése óta egyetlenegy náci háborús bunöst sem megbüntetni".

Ám eltekintve a sok helyen tapasztalható történeti bizonytalanságtól, az egész Zuroff-féle kampánynak számos egyéb problémája is van.

*

Kezdjük a politikaiakkal: Zuroff cikkében az áll, hogy "most", amikor a Magyar Gárda "masírozik" Magyarországon, a kormánynak ("Mr. Banjainak") egyértelmu és világos jelzést kell adnia a magyar társadalomnak, hogy eddig és ne tovább, s erre jó példa lehet az, hogy bíróság elé citálja Képírót.

Ez a fajta érvelés nem vesz tudomást arról, hogy Bajnai Gordon kormánya a szükséges jogi felhatalmazásokkal rendelkezik ugyan, de - nem tagadva a miniszterelnök e tárgyban tanusított jóindulatát - politikai legitimációja és súlya kevés ahhoz, hogy ilyen üzenetet közvetíthessen a magyar társadalom felé. A Jobbik ideológiáját elítélo Bajnaitól hiába vár ilyet az izraeli közvélemény, mivel az alkotmánymódosításhoz szükséges 2/3-os parlamenti arány nem áll a szocialista kormány (kiegészítve a szabad demokratákkal) rendelkezésére.

Nagyon aggályos az is, hogy az Akció pénzzel jutalmazza az informátorokat, és a (foként) közép-kelet-európai polgárok bejelentéseit pénzjutalommal, baksissal motiválja. Eltekintve attól, hogy ezekben az országokban a pénznek komoly értéke van, Zuroff valószínuleg nem tudja, hogy ebben a régióban - vegyük például csak Magyarországot - a központosított Habsburg-államtól a kommunistákig bezáróan milyen komoly múltra visszatekinto hagyományai vannak a centralizált besúgásnak, feljelentésnek, másoknak az állam - vagy valamilyen központi szervezet - segítségével történo meghurcolásának.

Nem arról van szó, hogy egy túlélo, aki megpillantja családja gyilkosát vagy gyilkosait, ne tehessen feljelentést az érvényes jogszabályok alapján, hanem arról, hogy ne ösztönözzünk embereket arra, hogy - pusztán anyagi haszon reményében - kutassanak mások múltjában, hiszen az igazságra való törekvés itt átadja a helyét a mohóságnak és az önzésnek.

A másik (és súlyosabb) probléma abban áll, hogy Zuroff és intézete úgy viselkedik, mintha a szélsojobb által vizionált "szupranacionális zsidó büntetohadjáratot" testesítené meg: kormányokat szólít fel, ügyészeket korhol, miniszterelnököket (akiknek a nevét sem tudja leírni) utasítgat arra, hogy társadalmi-politikai háttértol és a helyi viszonyoktól függetlenül feleljenek meg az Akció elvárásainak, hogy megbüntessék a holokauszt nyolcvanon túl lévo idos tetteseit.

Természetesen a világnak joga van megtudnia azt, hogy kik muködtettek egy véres diktatúrát, kik voltak azok, akik a Vészkorszak alatt személyesen gyilkolták le embertársaikat. De ennyi ido múltán ez az eljárás nem hogy nem támasztja fel a holokauszt áldozatait, de szánalmat is kelt a matuzsálemi korú agg tettesek iránt, így szándékával ellentétes hatást ér el.

*

De van egy további gond is: Zuroffék nincsenek tekintettel arra, hogy a szóban forgó kelet-közép-európai országok egy másik diktatúrán, a kommunistán is keresztülmentek, amelynek lényegéhez tartozott, hogy teljes kontrollt gyakorolt az állampolgárok felett, s annak egyik eszköze ugyanúgy a besúgás és a megfigyelés volt, mint amit most Zuroff pozitíve elvár ugyanezen államok polgáraitól. Pusztán a formai megegyezés miatt ez a diktatúra érzetét keltheti, és azáltal, hogy az ilyen eszközökre támaszkodó Utolsó Esély Akció zsidó szervezet, az antiszemitizmust is erosítheti, holott Zuroff szándéka és szervezetének kontextusa nyilvánvalóan más.

A Wiesenthal Központ ezért jobban tenné, ha megpróbálna tapintatosabban fellépni ezekben az országokban, az arrogancia, a "pénzt információért" - finoman szólva - nem célravezeto. Ez nem jelentené a zsidóság ellen elkövetett buntettek negligálását, de tekintetbe venné, hogy ezekben a társadalmakban a kommunista bunök sincsenek feltárva, áldozatai nem részesültek pénzügyi kárpótlásban, a holokauszttal való társadalmi szembenézés és párbeszéd sem folyt még le. Ez utóbbit pedig biztosan nem lehet - majd hetven évvel a történtek után - külso nyomással elérni, megvalósítani.

hirszerzo.hu