Képíró Sándor meghallgatása nem történt meg, mert a bíróság nem tartotta szükségesnek. – Szerencsétlen dolognak tartom, hogy ott, ahol a kommunisták elítélése az Alkotmánybíróság által hozott döntés következtében lehetetlen, belenyúltak egy elévülési históriába. Ez nem segíti elo a társadalmi békét, alapja lehet egy hisztérikus rohamnak, hogy miért nem az ÁVO-sokat veszik elo, miért csak a holokauszttal kapcsolatos buntényekrol esik szó. Zuroff úr egy idegen kultúrából betéro ember, és mint ilyen terjeszti ezt a históriát.” – közölte dr. Zétényi Zsolt ügyvéd (Képíró Sándor védoje) a Hetek újságírójával, 2007. február 9-én. Zétényi Zsolt országgyulési képviseloként 1990-1994 között egyik élharcosa volt az ún. igazságtételi törvény megalkotásának. Természetesen tudatában van annak, hogy nem „elévülési históriáról” van szó, hiszen a háborús buntettek nem évültek el… (Értelmetlen jogi vitát folytatni arról, hogy az 1943. december 8-án elkezdett, a VKF Különbírósága által lefolytatott büntetoeljárás során alkalmazott 1930. évi III. törvénycikkbe ütközo buntettet elkövette-e dr. Képíró Sándor, hiszen Magyarországon a háborús buncselekményekben történt részvétele miatt kellett volna már eddig is vádat emelni ellene!) Erre viszont, úgy tunik, nem volt és ma sincs meg a politikai akarat.)

MAGYARORSZÁG, 1944
Tegyük fel, hogy elfogadjuk a Nemzeti Jogvédo Alapítvány, és az egykori csendortiszt nyilatkozatait, hogy az újvidéki pogrom résztvevoje a kilátásba helyezett börtönbüntetés elol Albrecht foherceg segítségével és a fobunösök társaságában nem menekült a Harmadik Birodalom oltalmába! Ez esetben sem hagyható figyelmen kívül az a tény, mely szerint Feketehalmy-Czeydner és Grassy a Waffen-SS tábornokaiként, Zöldy pedig SS-Sturmbannführerként – ugyanakkor dr. Képíró Sándor cs. századosként – került vissza a magyar fegyveres erok kötelékébe 1944. március 19. (a német megszállás) után… E dátumot követoen ugyanis elképzelhetetlen volt büntetoeljárást folytatni ellenük – Horthy Miklós kormányzó „pertörlését” illetve a meghirdetett amnesztiát e vonatkozásban úgy értékelhetjük, mint Szálasi Ferenc (a kormányzó általi) miniszterelnöki kinevezését 1944 oszén.

Nagybányai Horthy Miklós azon kevesek egyike volt a magyar politikusok sorában, aki mindvégig számolt azzal a lehetoséggel, hogy a háborút elveszthetik a tengelyhatalmak, és a Magyarország által is elkövetett emberiségellenes bunökért felelosségre vonhatják. – Ezért, és csakis ezért, volt néhány – inkább az európai közvéleménynek szóló – kísérlete arra, hogy az általa „túlkapásoknak” nevezett, tíz- és százezrek halálával járó intézkedések, akciók feleloseit megbüntesse, ám az 1943-1945-ös évek eseményei, a történelem átlépett rajta, az ország irányítása lépésrol lépésre a nemzetiszocialisták kezébe került.

Az újvidéki vérengzés után, némely vonatkozásában még azt is túlteljesítve, a Magyar Királyi Honvédség (konkrétan a Honvédelmi Minisztérium) németbarát tisztjeinek közremuködésével zajlott az az emberkereskedelem, melynek elszenvedoi, nagy hányadukban áldozatai, az észak-erdélyi és magyarországi zsidó honfitársaink voltak.

A bori munkatáborokba – Marányi Ede alezredes, magyar foparancsnok irányítása alá – már 1943-ban 6000-nél is több munkaszolgálatost küldtek. Dietrich von Jagow SS-Obergruppenführer (budapesti német diplomata) felkérésére a Csatay Lajos vezérezredes, Kállay Miklós miniszterelnök, Bornemissza Géza iparügyi miniszter, Szombathelyi Ferenc vezérezredes (vezérkari fonök, az újvidéki „razzia” elrendeloje) és Rusziczkay-Rüdiger Imre honvédelmi miniszterhelyettes készségesen kiszolgálták a németek hadigépezetét – a hungarista hatalomátvételt követoen ugyanezt a tevékenységet a 950. M. 42/1944. számú HM-rendelet szabályozta.

Képíró buntársát, Grassy József Waffen-SS tábornokot, hasonlóan a délvidéki vérengzés összes vád alá helyezett résztvevojével együtt a hungarista állam fegyveres eroi is alkalmazták – Grassy szervezte meg az elso magyar SS alakulatot, a 25. Waffen-SS „Hunyadi” Grenadier Divisiont (ennek a hadosztálynak lett tagja késobb Grosics Gyula, a háború utáni évek világhíru sportolója…)

Az említett páncélgránátos divizión kívul még négy, a Waffen-SS kötelékében szolgáló alakulatot szerveztek az újvidéki „hosök”: a 26. Waffen-Grenadier-Division der SS „Hungaria” hadosztályt, valamint az SS-Kampfgruppe Deák, az Ungarische Ski-Bataillon és az SS-Brigade Ney harccsoportokat.

1944-ben a lakosság a csendorségben csak a konzervatív hatalom keménykezu apparátusát láthatta. A nemzeti-keresztény kurzus a tekintélyelvu és antiszemita beállítottságú csendori állományban lelte meg a piszkos munkák – a szociális elégedetlenség letörésére, a zsidók és más nemzetidegennek nevezett népcsoportok deportálásának – elvégzésére alkalmas eroszakszervezetet.

A magyarországi zsidóság deportálását Adolf Eichmann (a Birodalmi Biztonsági Fohivatal, az RSHA vezetoje) utasításai alapján a német Einsatzgruppe és az országban létrehozott 6 csendorkörzet hivatalnokai, csendoralakulatai végezték. – Negyven gettót alakítottak ki és a bécsi, május 4-5-én megrendezett egyezteto tárgyalásokon rögzítették a deportálások menetrendjét.

1944. június 21-ig 327.244 fot, június 29-ig 40.505 személyt, július 9-ig újabb 53.684 magyarországi zsidót hurcoltak el a Magyar Királyi Csendorség egységei és szállították oket a Harmadik Birodalom megsemmisíto lágereibe. – A Sicherheitsdienst pontos kimutatásai külön tüntették fel a hungarista állam, a nyilasok által deportáltak számát, ez 70.000 személyt jelölt meg, a budapesti gettóban és különbözo országok követségein, védett házaiban mintegy százezer zsidó honfitársunk élte meg az 1945. január 18-i napot.

Dr. Képíró Sándor ezt a tevékenységét jellemezte úgy életrajzában, hogy „híven, becsülettel szolgáltam.”

A DEMOKRÁCIÁHOZ IGAZÍTOTT ÖNÉLETRAJZ
A csendortiszt, aki Cseres Tibor (a délvidéki vérengzésrol írott könyv szerzoje) halála után, 1996-ban tért vissza Magyarországra Argentínából dr. prof. Tarnói László, a Szálasi-kormány igazságügyi kabinetfonöke társaságában, az alábbiakat látta fontosnak rögzíteni életrajzában:

„1942. január 21-22-23-án részt vettem az újvidéki razziában. 1943. augusztus 1-én századossá léptetett elo Horthy Miklós kormányzó úr, valamint ugyanezen a napon kineveztek a kiskunhalasi szárny parancsnokának. 1943. december 3-ra idézést kaptam a VKF Bíróságától Szegedre, elozetes kihallgatásra. Ettol a dátumtól kezdve 1944. Június 1-ig eljárás folyt ellenem, ezért nem szolgálhattam. 1944. június 1-tol – mint kerületi segédtiszt –, szolgáltam Kolozsváron. Júliusban a kolozsvári helyorségi kórházban heresérvvel operáltak meg, amelyet a lovaglástól kaptam. Utána betegszabadságon voltam július végéig, majd augusztus elsejével bevonultam Miskolcra, a Csendor Iskola parancsnokaként. Itt a háború ellenére normálisan folyt a kiképzés, a csendor-parancsnokság az osz folyamán nyugatra távozott, de a tanszázadot otthagyták Miskolc védelmére. A város védelmét Siegler Konrád ny. ezredes szervezte meg úgy, hogy november 8-án riadóztatták és az Avasra helyezték védoállásba mint gyalogság (SIC!). A tanszázad volt az egyetlen magyar egység, amely Miskolcot védte. November utolsó heteiben német hegyivadászok váltottak le bennünket a fosztogatások megakadályozására. December 2-án jároreim jelentették, hogy a németek szedik le a távbeszélo vonalakat. Beszéltem egy német katonával, aki mondta, hogy ok már mennek, és hogy az oroszok már elfoglalták Diósgyort, az orosz páncélosok a Sajó völgyén felszaladtak egészen Sajószentpéterig. Így tehát bekerítettek bennünket. Bevontam jároreimet és december 2-án éjjel a Szent Anna Kápolna melletti földúton még kijutottunk Miskolcról. – A továbbiakban a Dunától északra kijutottunk Ausztriába, Hollabrun városába, ahol értesültünk május 8-án (SIC!), hogy vége a háborúnak, és aki nem éri el a Linz-Kaplitzi útvonalat, az orosz fogságba kerül. Sikerült elérni ezt az útvonalat, és május végén az amerikaiak átadták az egész 3. magyar hadsereget az oroszoknak. Mondtam az embereimnek, hogy mindenki menjen, ahová tud, és ne kerüljön orosz fogságba. Eljutottam Linztol északra, ahol egy helybeli gazdához beálltam mezogazdasági munkásnak élelemért. Késobb Linzben a tolató-pályaudvaron vasutat építettem, itt egy magyar vasútépíto egységhez kerültem, majd átmentem Tirolba, ahol felíratkoztam az Argentín Katolikus Egyház listájára és 1948. augusztus 1-én megérkeztem Buenos Airesbe…” (Forrás: Nemzeti Jogvédo Alapítvány, 2009. február 01.)

Az igen zavaros önéletrajzi részlet – amint olvashattuk – egyetlen mondattal intézte el a Képíró megfogalmazásában „újvidéki razziának” nevezett tömeggyilkosságot. Összesen másfél sorban említi az ellene és 260 társa ellen indított büntetoeljárást – majd a következo, 1944. június elsejei dátumig minden esemény kihullott az emlékezetébol (azt már csak a szerzo említi meg, kiegészítve a kolozsvári szolgálati hónapokat, hogy az erdélyi városban egy helyen szolgált a horogkeresztekkel díszített kitüntetésekkel rendelkezo – szintén tömeggyilkos – Wass Albert gróffal, akit a VKF a német-olasz tiszti bizottság mellé rendelt.

Az újvidéki „igaz hazafi”, aki egyetlen halottat sem látott a szörnyu vérengzés színhelyén, ahogy megrajzolta élete egyik legfontosabb történetét 1944. december 2-án hagyta el Magyarországot – a viszonylag közeli Hollabrun városát még elérte egységével, ám 1945. május 8-ig a csendorök tanszázadával együtt majdnem fél évig tartó kómába eshetett: a közbeeso hónapok eseményeirol egyetlen sort sem olvashatunk önéletrajzában.

Se hadifogság, se fogolytábor… egyszer csak „átment Tirolba”, ott pedig feliratkozott az Argentin Katolikus Egyház listájára és több mint két évvel a háború befejezése után 1948. augusztus 1-én megérkezett Buenos Airesbe.

Ez a több mint különös NJA-irat, melyet fennen lobogtatnak a „nemzeti jogvédok”, kísérletet sem tesz arra, hogy beszámoljon az 1944. december 2 – 1945. május 8, majd az 1945. május 8 és 1948. augusztus 1 közötti hónapokról évekrol…, vélhetoen jó okuk van arra, hogy ezt a történelmileg is igen fontos idoszakot – mint lényegtelent – ne tárgyalja az emlékirat.

Efraim Zuroff, és más Yad Vashem munkatársak birtokában mindazonáltal lehet valamilyen dokumentum, amely kényes kérdéseket tehet fel dr. Zétényi Zsolt ügyvédnek és védencének: egyebek mellett azt is, hogy dr. Képíró Sándor egykori cs. százados 1945. február-március hónapokban folytatott-e tárgyalásokat a Budapesti Rendor-fokapitányság keretei között létrehozott Politikai Vizsgálati Osztály (PRO) vezetojével, Péter Gáborral?

(Ne feledkezzünk el a PR Herald jelen cikksorozatának egy másik írásában említett Gavriel Bar-Shaked nyilatkozatának arra a részletérol, mikor 1989-ben a Belügyminisztérium irattárában az erre vonatkozó PRO-dokumentumok után érdeklodtek, majd találkoztak Péter Gáborral, Farkas Vladimirral, Simon Jolánnal és Timár Istvánnal – akik megerosítették, hogy bizonyíthatóan léteznek a dr. Képírót is érinto „Csendorség VII. Közbiztonsági Osztály” aktái, másrészt… a hírhedt csendortiszt 1945 utáni tevékenységérol is szó esett! A Szerk.)

AZ ODESSA ÉS A HMH OLTALMÁBAN
Képíró a „Hogyan lettem háborús bunös?” címu vitairatában említést tett az önkéntes számuzetése tényérol – igaz, csupán csak egy fél mondat erejéig.

A megtorlástól, ha a számuzetésrol esik szó, leginkább a nemzetiszocializmus elkötelezettjei tartottak, és akiknek sikerült biztonságos befogadó országot találni (vagy a háború utáni titkos nemzetiszocialista szervezetek gondoskodtak az odajutásban) úgy döntöttek, hogy tartós hontalanságra rendezkednek be. – Önkéntes számuzöttnek tekintették magukat, hirdetvén, hogy a nemzetiszocializmus kudarca csak ideiglenes, és Ausztráliában, Argentínában, Venezuelában vagy akár Szíriában a türelem a legfontosabb…

A Harmadik Birodalom utolsó napjaiban megalakult ODESSA (Organisation der ehemaligen SS-Angehörigen) elsosorban a magas rangú nácikat és családtagjaikat mentette ki Európából, továbbá azokat a szövetséges horvát, magyar, ukrán, stb. katonákat, akik különleges szolgálatokat tettek Németországnak.

A „magyar ODESSA”, a HMH (a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata) 1946-ban alakult meg Caracasban, Venezuelában – e helyen Henney Árpád altábornagy, dr. Tarnói László a hungarista állam fohivatalnoka és Nyisztor Zoltán katolikus pap szervezte a nyilasok, illetve a Hungarista Mozgalom vezetoinek, szimpatizánsainak kimentését.

Az ODESSA foként Argentínába, Brazíliába, Chilébe, Paraguay-ba és Szíriába (kis számban Egyiptomba) menekítette védenceit. Vezetoinek nevét még napjainkban is suru homály fedi, de a szélsojobboldali mozgalmak és a nemzetiszocialista mozgalmak kutatói tudni vélik, hogy Otto Skorzeny (aki 1948-ban szökött meg börtönébol), Alfred Naujocks, Reinhard Gehlen, Rodolfo Freude, Hans-Ulrich Rudel, Alois Brunner, Antonio Caggiano, Emil Dewoitine és Franz Stangl igen komoly szerepet játszottak a titkos szervezetben.

A bori kényszermunkatábor magyar foparancsnokát, Marányi Ede alezredest (aki 1944 novemberében parancsot adott dr. Radnóti Miklós kivégzésére) „Fehér Antal” bújtatták Argentinában, ugyanide került dr. Képíró Sándor cs. százados is – és egyelore csak az utóbbi adhat választ arra a kérésre, hogy 1948-ban az „Argentin Katolikus Egyház” voltaképpen a HMH-t vagy az ODESSA-t takarja.

Marányi Edét az exil hungarista vezetés 1962-ben hozatta vissza Európába Tarjányi-Tatár Imre (a Hungarista Mozgalom Európai Munkatörzse vezetoje) mellé a Bodensee-közeli Bermattingen községbe. – Mivel a közelmúltban lehetoség nyílt arra, hogy a Tarjányi-Tatár hagyatékot Budapestre hozassuk, többen, a kutatók felvettük a kapcsolatot Földesi Ferenccel, az OSZK egyik vezetojével, aki 2007. október 27-i levelében az alábbiakat közölte velem:

„Tisztelt Uram! – Kenedi János barátunk közvetítésével került a látókörömbe egy Németországban orzött hagyaték, amely az egykori hungarista mozgalomra tartalmaz értékes dokumentumokat. Mindenekelott szeretném megköszönni Önnek, hogy felhívta rá a figyelmet. Konzultáltam a Könyvtár tudományos igazgatójával és foigazgatójával, egységesen az az álláspont alakult ki, hogy ha van rá mód, szívesen helyet biztosítanánk a dokumentumoknak Kézirattárunkban. Egy kollegánk ki tudna utazni, átnézni az anyagot. A segítségét szeretném kérni a részleteket illetoen…

Tisztelettel – Földesi Ferenc, osztályvezeto, OSZK Kézirattár”

Az utazásból, a felbecsülhetetlen értéku hagyaték Magyarországra hozatala – sajnos –, kútba esett, értesüléseink szerint pénz hiányában…

(Források: cikksorozatunk Dr. Halmai Gábor alkotmányjogász, Szemenyei-Kiss Tamás újságíró, Kenedi János történész, tudományos munkatárs és Gavriel Bar-Shaked történész, Yad Vashem Intézet kutatási anyagai felhasználása alapján készült.)

prherald.hu