E A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ (továbbiakban: JSWK) Magyarországon is megpróbálta elindítani az „Utolsó esély” c. akcióját, melynek célja – állítólag – a még élo háborús és népellenes bunöket elkövetok felkutatása és felelosségre vonása. Az akciót, Gadó János szerkeszto úr állításával ellentétben nem csak „baloldali véleményformálók”, hanem pl. Ungváry Krisztián is bírálta ezt az akciót. Ungváry Krisztián könyveit, publikációit ismerem, fel sem tételezem, hogy Gadó János ot is a baloldaliak közé sorolná. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy e sorok íróját milyen alapon sorolja Gadó János a baloldaliak közé.

Gadó János téved abban is, hogy a JSWK egy befolyásos amerikai-izraeli szervezet lenne. Mint azt az ÉS-ben már elso vitacikkemben megírtam, de ezt (is) elhallgatja Gadó János, a JSWK egy picinyke, mindössze néhány (pontosan ketto) emberbol és egy titkárnobol álló maszek alapítvány, se pénzük, se szakértoik, egy kis jeruzsálemi belvárosi lakásban húzzák meg magukat és kétségbeesetten próbálják saját létüket legitimálni. Mivel nem amerikai-izraeli és nem befolyásos, még csak nem is tekintélyes szervezetrol van szó, így Gadó János eszmefuttatásának jelentos részével nem kell foglalkoznom, mert ez okafogyottá vált. Nem kellene Gadó Jánosnak találgatni, nem azért bíráltam Zuroff úrékat, mert amerikai-izraeli szervezet lennének, sem Amerika, sem Izrael ellenes indulatok, érzelmek nem munkálnak bennem.

Nem hagyhatom viszont szó nélkül Gadó János vitamódszerét. A JSWK vérdíjas akcióját bírálók, köztük e sorok írójának érveinek jelentos részét meg sem említi, ezekkel az érvekkel meg sem próbál vitatkozni. Elhallgatja, hogy Zuroff úr válaszcikkére hosszabb cikkben válaszoltam, ugyancsak az ÉS-ben.

Gadó János elhallgatja, hogy az elmúlt két évben, amióta Zuroff úrék az akciójukat elindították, egyetlen egy országban sem tudtak senkit sem felelosségre vonni. Zuroff úr július 13-i pesti sajtóértekezletén még egészen más „eredményeket” említett, mint az ÉS-ben publikált vitacikkében. Az egyetlen egy horvátországi bírósági ügyben sem született még jogeros ítélet. Azóta eltelt újabb hat hónap, ezen a téren semmi nem változott. 10.000 eurós vérdíjas akciójuk továbbra is eredménytelen, ha csak azt nem tekintjük eredménynek, hogy erre az akcióra adományozott 100.000 dollárból továbbra is fenn tudják magukat tartani. Nem tudok arról, hogy azokban az országokban, ahol Zuroff úrék vadásznak a nácikra, bármiféle katarzis bekövetkezett volna. Jedwabne példája megtéveszto, ott semmiféle bírósági eljárásra nem került sor. Lengyelországban – Gadó János állításával szemben – semmiféle „vad ellenállást” nem kellett leküzdeni annak érdekében, hogy az 1941 júliusi pogromról tudósítsanak a lengyel újságok, vagy beszámoljanak róla a lengyel tévék, rádióállomások. Megjelent New Yorkban Jan T. Gross: Szomszédok c. könyve, óriási hírverést csapott körülötte az amerikai média, azonnal fölfigyelt a könyvre – természetesen – a lengyel sajtó is, hetekig, hónapokig fo téma volt ez Lengyelországban.

Nem értem, miféle katarzist kínál a JSWK? Egyetlen kelet-európai országban sem következett be semmiféle katarzis az „Utolsó esély” akciónak köszönhetoen. Gadó János érveim sorából kihagyta a bizonyítás nehézségével, sot gyakorlati lehetetlenségével kapcsolatos eszmefuttatásomat. Mint 2004 júliusában az ÉS-ben megírtam, Magyarországon gyakorlatilag kizárt, hogy még élo tömeggyilkosokat találjanak. A valódi bunösöket a II. világháború után felelosségre vonták, és/vagy azóta meghaltak, vagy kivándoroltak. Ma legfeljebb arra van esély, hogy valakinek a fantáziája a 10.000 eurós vérdíjtól meglódul, szomszédját, ismerosét, feljelenti, hátha sikerül pénzhez jutnia. Gadó János nem említi érveim között azt sem, hogy Izrael állam is hosszú évekkel ezelott abbahagyta a még élo háborús bunösök üldözését. Az izraeli illetékesek is jól tudják, hogy ma már inkább kontraproduktív, magyarán az antiszemitizmust szító lenne, ha a Demianjuk-ügyhöz hasonló, tragikomédiába forduló bírósági eljárásokkal próbálnák felelosségre vonni a még élo háborús bunösöket. A Szombat olvasói közül bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy hosszú évek amerikai és izraeli vizsgálódásai és bírósági tárgyalásai után csak egyetlen egy dolog vált bizonyossá: a vádlott NEM azonos a treblinkai haláltábor rettegett hóhérával.

Gadó János elhallgatja azt is, hogy Zuroff úrék akcióját nem csak esélytelennek és reménytelennek, hanem törvénytelennek is neveztem. A hatályos magyar törvények értelmében ugyanis Magyarországon magánszemélyek még élo magánszemélyekrol gyujthetnek ugyan információkat (de pl. a JSWK munkatársai magyar levéltárakban nem kutathatnának, ha akarnának, de nem akarnak…), de ezeket az információkat nem továbbíthatnák Jeruzsálembe.

Gadó Jánosnak (és rajta kívül még sok embernek, akiknek a véleménye fontos számomra) nem tetszik az sem, hogy Beer Ivánt, a JSWK magyarországi akciójának elso koordinátorát butik-tulajdonosnak neveztem. Gadó János nem említi, hogy Zuroff úr vitacikkére válaszolva megírtam: Beer Ivánt nem „lebutikosoztam”, o valóban egy nagy pesti butik tulajdonosa. Ha mérnök, balett-táncos, vagy kofaragó lenne a foglalkozása, azt is megírtam volna. Ugyanis ma is az véleményem, hogy ilyesfajta akcióban jogászoknak, történészeknek és nem pl. butik-tulajdonosoknak kellene részt venniük.

Befejezésül szeretném idézni az „Utolsó esély” akcióról az ÉS-ben írott elso cikkem záró mondatait, ezúttal Gadó János figyelmébe is ajánlva.

„Beer Iván július 16-án este egy tévé-musorban azt találta mondani, hogy akciójuk azért fontos, mert a holokausztról mindenképpen beszélni kell. Szerintem a holokauszt témája fontosabb annál, hogy néhány önjelölt zsidó „nácivadász” látszattevékenységét ezzel próbálja legitimálni. Amikor egy rádió-vitában fölvetettem, hogy ma Magyarországon az antiszemitizmus erosödéséhez vezethet egy ilyen vérdíjas nácivadász kampány, Beer Iván azt válaszolta, hogy ot ez nem érdekli. Engem, a zsidókat, az antiszemitákat és a filoszemitákat viszont igen.”

Alighanem sok ingerültségtol és hiábavaló levélírástól megkímélte volna magát Karsai László, ha kicsit figyelmesebben olvassa el szerény írásomat. Az én mondandóm ugyanis nem az volt, hogy az általa hevesen bírált „Utolsó Esély” akció igenis helyes – csupán azt igyekeztem vázolni, hogy Magyarországon az akció miért nem váltott ki pozitív visszhangot. Karsai László azt hitte, vele vitatkozom, miközben én a tágabb hátteret igyekeztem bemutatni, s csak vitapartnereit delegitimáló stílusa miatt idéztem ot. Nem állítottam, hogy o baloldali, még kevésbé, hogy Amerika- vagy Izrael-ellenes, csupán azt kívántam mondani, hogy a kétosztatú magyar nyilvánosságban o a baloldali médiában mozog, és érveiben, stílusában felismerheto e közeg értékrendje.

Érdemes pár szót szólni a „nem komoly” és „nem befolyásos” Wiesenthal Központról (angol rövidítése: SWC), melyrol vitapartnerem azt írja, hogy nincsenek is szakértoi. Hivatkozott ÉS-beli cikkében viszont ezt írja Karsai László: „Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Központ vezetoje elmondta, hogy miután szakértoik áttanulmányozták a beérkezett feljelentéseket…” No comment.

Karsai László számára, úgy tunik, kicsit még idegen a társadalmi szervezetek (NGO-k) sokszínu, demokratikus világa. Megértem: a merevebb kelet-európai felfogás szerint valamirevaló szervezet arról ismerszik meg, hogy – ha már nem székházzal – de mindenképp komoly irodával rendelkezik, ajtaján arany-fekete névtáblák virítanak, mögötte pedig titkárnok tartóztatják föl a hívatlan látogatót. Karsai László a Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájában nyilván nem jutott túl a szoba- és létszám okozta sokkon, és így nem tájékozódott a szervezet egyéb tevékenységei felol. Nos: az SWC (melynek központja Los Angelesben van) elismert NGO-ként jelen van az ENSZ-ben és az UNESCO-ban. Vezetojét, Marvin Hier rabbit fogadta egyebek közt az ENSZ fotitkára, az osztrák államfo és a német külügyminiszter, s helye van minden, antiszemitizmus ellen szervezett fórumon. Az SWC bátor fellépése az újjáéledo európai antiszemitizmus korában vitathatatlan: többször indított kampányt olyan európai kormányok ellen, amelyek félvállról veszik a muszlim bevándorlók körében burjánzó Izrael- és zsidógyulöletet.

Karsai László szerint egy komolytalan, „önjelölt nácivadász” szervezet, csupán pénzért és némi befolyásért vérdíjat tuzött ki nem létezo háborús bunösökre, törvénytelen lépéseket kezdeményezett, gerjesztette az antiszemitizmust, fölöslegesen terhelte a magyar közéletet, ráadásul az egész ügyet egy butikosra bízta. Szerintem viszont egy komoly és befolyásos szervezet jóhiszemu – noha vitatható idozítésu – akciója során próbált még élo háborús bunösöket felkutatni, a nyomravezetonek jutalmat ajánlott, az ügyet egy feltétlenül elkötelezett, de nem eléggé tájékozott emberre bízta, és mindennek során nem vette figyelembe a sajátos magyarországi körülményeket.

Karsai László szerint én elhallgattam az o érveit. Szerintem viszont mondandóm elkerülte az o figyelmét : a Wiesenthal Központ akciója Magyarországon azért nem váltott ki katarzist, mert a Holocausttal kapcsolatos felelosség itt már régóta jelen van a köztudatban.

Gadó János