Életem tragikus szégyene az, hogy saját anyai nagymamám elso férje Kassán csendortisztként aktívan resztvett a holokausztban. Ezért úgy gondolom, hogy a háborús bunösöknek igenis megkell bunhodniük! Függetlenül attól, hogy a világ mely részén kinek a kárára követték el a bunöket! A háborús bunösök megbüntetése azonban nem jelentheti azt, hogy olyan embereket hurcoljunk meg akik nem voltak felelosek a bunökért! Kádár Éva jogtörténész hallgató megkeresett emailon, segítséget kérve Képíró Sándor volt csendortiszt érdekében. Mivel én Képíró Sándor ügyébe nem mélyedtem bele, ezért nem tudok, ebben a témában korrekten nyilatkozni, de mivel információkat sem akarok elhallgatni, ezért Kádár Éva cikkét leközlöm. Abban az esetben, ha valaki ellentétes véleményen van mint az "Utolsó esély" címu cikk szerzoje, és azt leírja nekem, akkor a "A HÍR SZENT A VÉLEMÉNY SZABAD " Elvnek megfeleloen azt is leközlöm. Kádár Éva részére az alábbi email címre írhatnak üzenetet: Email: [email protected]

Debrecen 2007, január 10

Bíró Zoltán

,,Utolsó Esély”,

avagy Sándor K. és a ,,kafkai jogi rémálom”

Szeptember végén és október elején több napilap, a TV és rádió híradói arról adtak tudósítást, hogy a Simon Wiesenthal Központ ,,Utolsó Esély Akció”-ja során újabb háborús bunösre bukkant. Íme egy újságcikk a témával foglalkozó többi híradás közül a Hetek címu közéleti hetilapból, Pécsi Tibor tollából: ,,Múlt csütörtökön, lapzártánkat követoen került sor a háborús bunösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ sajtótájékoztatójára. A szervezet munkatársainak sikerült beazonosítaniuk egy újabb magyar háborús bunöst. Az eset különlegessége, hogy dr. Képíró Sándor nem külföldön él, hanem Budapesten. Közvetlenül a bejelentés helyszínével szemben lévo épületben, a Frankel Leó utcában. Két esetben (1944., 1946.) már elítélték 10, illetve 14 évre az újvidéki mészárlásokban való részvételért. Ennek ellenére egyetlen percet sem töltött börtönben.” 1

Több más nyilatkozatában Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója ,,kafkai jogi rémálom”-nak nevezte azt, hogy a Képíró Sándor ellen született 1944-es, VKF Bíróságon hozott ítéletet nem hajtják azonnal végre, hanem a magyar hatóságok vizsgálatot indítanak ügyében. Különös ez a hasonlat, ugyanis Franz Kafkának A per címu regénye így kezdodik: ,,Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.” A fohos helyzete emlékeztet a Kafka által prófétai módon megjövendölt, késobbi koncepciós perek áldozatainak sorsára. A ,,kafkai jogi rémálom” elnevezés ebbol a szempontból találó, ugyanis a Képíró Sándor ellen felhozott vádak minden alapot nélkülöznek, mégis tényként kezelik oket és ellenorzés nélkül közlik a világ szinte minden jelentos folyóiratában.

További részletek Pécsi Tibor cikkébol: ,,A ma kilencvenkét éves dr. Képíró Sándor az egyik olyan csendori egységet vezette, amelynek feladata volt az áldozatok összegyujtése. (…) Az elokerült dokumentumok szerint a Képíró doktor által vezetett csapat több száz embert adott át a kivégzoosztagoknak. (…) Képíró Sándort két ízben ítélte el magyar bíróság. 1944. januárjában tíz évre. Igaz, akkor nem gyilkosságért, hanem hutlenségért és a magyar hadsereg tekintélyének lejáratásáért. Az ítélet végrehajtása elol Németországba szökött, majd a megszálló csapatokkal együtt érkezett vissza. Részt vett a délvidéki deportálások lebonyolításában, majd a szovjet csapatok közeledtével nyugatra menekült. 1946-ban ismét elítélték, mégpedig tizennégy évre. (…) Efraim Zuroff a sajtótájékoztatón elmondta, hogy o »erkölcsi szörnynek« látja Képíró századost, aki mint jogi doktor, írásos parancsot kért a megtorlásban való részvételéhez. Ilyet azonban nem kapott. Ennek ellenére engedelmeskedett a szóbeli utasításnak, és egységével együtt részt vett az újvidéki vérengzésben. Ez is bizonyíték arra, hogy az írásbeli parancsot önmaga késobbi igazolására kérte.” 2

Ezek az állítások azonban teljesen távol állnak a valós tényektol, amelyeket számos történelmi dokumentum bizonyít. Másrészt egyetlen korabeli forrás vagy tanúvallomás sem létezik, amelyben Képírót ezekkel a buntettekkel vádolnák. A II. Világháború után a csendorök által elkövetett buncselekmények szigorú felelosségre vonása megtörtént. A háborús bunöket elkövetett csendorök ellen a Kádár-rendszer teljes idoszaka alatt nyomozott az állambiztonság és akirol a legkisebb terhelo adat is elokerült, azt nem csak dokumentálták, de fel is használták az illeto ellen. Képíró Sándorról az állambiztonság azonban semmit sem talált annak ellenére, hogy sok csendortársát kihallgatták. 3

Az újvidéki razzia eseményeirol és benne Képíró Sándor szerepérol a történészek által dokumentált adatok ,,egy kicsit” más képet festenek, mint amit a Wiesenthal Központ a világsajtó elé tárt.

Az 1941-es jugoszláviai hadjárat után néhány hónappal megerosödött a szervezett partizántevékenység eloször Szerbiában (benne a visszacsatolt Délvidéken), majd Boszniában, Montenegróban, és Horvátországban. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar fonöke elérkezettnek látta az idot a déli határ katonai megerosítésére, és 1941. december 31-én razziát rendelt el. A razziát végzo karhatalmi erok vezetésével Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyot, a szegedi V. hadtest parancsnokát bízta meg.

Ahogyan A. Sajti Eniko a ,,Délvidék 1941-1944” címu átfogó monográfiájában is rávilágít a razzia okait elemezve: a kormány külpolitikai megfontolásból tartotta fontosnak az eroteljes partizánellenes akció megindítását, ezzel is bizonyítva, hogy a magyar hadseregre itthon van szükség. Erre hivatkozva elháríthatták a németek azon követelését, hogy az egész magyar hadsereget a keleti fronton bevessék.4 A razzia elrendelésének igazolására – a helyszínrol befutó elso telefonjelentések ellenére – a partizánok létszámát erosen eltúlozták, és a valóságban mintegy 40 fos partizánosztagot 100-110 fore becsülték. 5

Dr. Képíró Sándor századost, a makói csendortiszti iskola tanárát a kutató járorök közé osztották be. Az igazoltatást a csendor-legénység végezte, a csendortisztek, köztük Képíró Sándor feladata pedig az igazoltatás ellenorzése és a járorök irányítása volt. A razzia parancsnokai kiadtak számukra egy hosszú névsort, ahol a letartóztatandók neve szerepelt. Emellett parancsot kaptak arra, hogy tartóztassanak le minden olyan személyt is, aki nem tudta magát kelloképpen igazolni, vagy egyéb okokból gyanús volt. Képíró Sándor csak arról tudott, hogy neki terrortámadások elkövetoit, partizánokat kell letartóztatnia, akik, ha a bizottság nem igazolja oket, statáriális bíróság elé kerülnek. Nem tudhatott elore a késobb bekövetkezett, ártatlan emberek tömegeinek halálát eredményezo vérengzésrol. A parancsban szereplo ,,tisztogatás és megtorlás” szavaktól megrémülve, Képíró százados kétségbeesetten keresett valamilyen kibúvót. Tudta, hogy a parancsmegtagadás háborús idoben statáriális eljárást, kivégzést von maga után, ezért tanácstalanságában más nem jutott eszébe, mint hogy Gaál Lajos csendor-alezredestol írásban kérje a parancsot, amint ezt az 1944-es per jegyzokönyvében szereplo Gaál Lajos tanúvallomása is bizonyítja.6 Persze, ha valaki mindenkirol a legrosszabbat feltételezi, juthat arra a következtetésre is, hogy ezt saját tevékenysége késobbi igazolására tette. Azonban egy ilyen kiélezett helyzetben, ahol azonnal kellett dönteni, nem hiszem, hogy (a Zuroff úr által emiatt ,,erkölcsi szörny”-nek nevezett) Képíró Sándor hideg logikával, ,,mint jogi doktor” ekkor a saját késobbi esetleges perére gondolt volna.

Újvidék átfésülése másnap, 21-én reggel 8 órakor kezdodött meg, viszonylag nyugodt légkörben. A várost 8 körzetre osztották, ahol kb. 6-7000 ,,gyanús” egyént fogtak le és vittek be a foparancsnokságra, vagy más ideiglenes gyujtohelyekre, ezután átszállították oket a Levente Otthonba, ahol újvidéki polgárokból álló igazoló bizottság muködött. Itt kb. száz személyt tartottak orizetben, és közülük 15-50 embert a bizottság rövid kihallgatás után halálra ítélt és a helyszínen agyonlotték oket, majd holttestüket a Dunába dobták. Az elso napokban elítélt, és kivégzett 25-30 fo létszámával Feketehalmy-Czeydner, és Grassy József ezredes, a zombori 15. gyalogdandár parancsnoka is elégedetlen volt, és a megtorlás fokozására buzdították a razziázó egységeket. A második napon a tisztogatás irányítói úgy döntöttek, hogy a város ,,jómódú polgárai” közül szednek túszokat, vagyis megkezdodött a tehetos zsidók összefogdosása. A partizánoknak adott segítségnyújtással vádolták oket. 7 A legtöbb gyilkosság a Duna-parton történt. Itt a Levente Otthonban fogva tartottakat kivitték a folyópartra, léket vágtak a Duna jegén és a vízbe lotték oket. Szemtanúk beszámolói szerint a meztelenre vetkoztetett foglyok közül nagyon sokan, foleg gyerekek, rimánkodtak hóhéraiknak, hogy végezzenek velük minél elobb, annyira kibírhatatlan volt a hideg. A kivégzéseket Grassy parancsára honvéd-, és folyamor alakulatok végezték, azon egyetlen csendor sem vett részt. A strandi kivégzoosztagnak Korompay Gusztáv fohajónagy volt a parancsnoka. 8

Dr. Képíró Sándor személyesen nem adott parancsot kivégzésekre, és nem hajtott végre egyetlen gyilkosságot sem, az o feladata kizárólag a parancsnoksága alatt álló kutató-járorök igazoltató tevékenységének ellenorzése volt. Parancsnokként nem turt meg ilyen magatartást, és nem buzdított senkit ölésre és fosztogatásra. Amint az 1944-es per irataiban szereplo több tanú vallomása is bizonyítja, az o parancsára nem történt egyetlen fegyverhasználat sem.9 Az o körletébe tartozó egyik járor önhatalmúlag követett el emberölést, amikor egy asszonyt meggyilkolt, aki a férje letartóztatása ellen tiltakozott, és az igazoltatásnak ellenállt.10 Erre tehát nem Képíró százados adta a parancsot, a tettrol o csak utólag értesült. Ezért érthetetlen, hogy a Wiesenthal Központ által tartott sajtótájékoztató után több újságíró a razzia egyik vezetojének, kegyetlen tömeggyilkosnak állította be Képíró Sándort. A tények ugyanis mást mutatnak. Amikor az Efraim Zuroff által ,,erkölcsi szörny”-nek nevezett Képíró csendor százados értesült arról, hogy a Rex Szállóban egy honvéd-járor el akarta hurcolni a hotel tulajdonosát, és annak négytagú családját, hogy a Duna-parton kivégezzék oket, azonnal a védelmükre kelt. A honvéd járor tagjai a szerencsétlen családot ki is akarták fosztani. Vezetojüket, Pozdor zászlóst Képíró rögtön kérdore vonta, amire Pozdor válasza ez volt: ,,Viszem ki oket a Duna-partra!” Képíró százados erre elzavarta a fosztogatni és gyilkolni készülo csoportot, arra hivatkozva, hogy a Tanursich (Tanurdžic) család ellen nincs semmi vád. A csendor százados a veszélybol megmenekült családot megnyugtatta, hogy késobb sem esik majd bántódásuk, és az esetet jelentette Gaál ornagynak. Képíró Sándor Pozdor zászlóssal egyébként nem állt semmiféle szolgálati viszonyban. 11 Képíró Sándor 1944-es perében kérte a megmentett család tagjainak tanúként való megidézését. A szerb-magyar ellentétek miatt a család tagjai azonban a vallomást megtagadták azon a címen, hogy ok ,,egy magyar csendor mellett nem tanúskodnak”. Az illeto család egyik tagja még él, de mivel akkor még kisgyerek volt, csak arra emlékszik, hogy egy magyar csendornek köszönhette szüleivel és testvéreivel együtt életben maradását, de a megmento nevét, arcát már nem tudja felidézni. A megmentett család egyik tagjának, valamint leszármazottaiknak nevét, címét az újvidéki városi levéltárban sikerült megtalálnunk. Képíró Sándor kérésének, hogy mentotanúként jelenjen meg, illetve tegyen egy nyilatkozatot a történtekrol, az emlékek pontosságának hiányára hivatkozva nem tett eleget. (A Tanurdžic-család többi leszármazottja egyébként nagyon szeretné, hogy Képíró Sándort tisztázzák a hamis vádak alól.)

A délvidéki vérengzéseknek 3309 személy esett áldozatul, köztük 141 gyerek, 299 no és idos korú. Az áldozatok között 2550 szerb és 700 zsidó volt. 12

Az üggyel kapcsolatban eloször Popovics Milán szerb képviselo, majd Bajcsy-Zsilinszky Endre szólalt fel a képviseloházban, akik kivizsgálást, felelosségre vonást, és az áldozatok hozzátartozói részére kártérítést követeltek. A 2. magyar hadsereg 1943. januári megsemmisíto veresége után a háború mérlege egyre határozottabban billent a szövetségesek javára. Horthy kormányzó célszerunek látta a közeledést az angolok felé. Titkos tárgyalások kezdodtek meg, amelyeken nyilvánvalóvá vált, hogy az angolok a szövetségesi segítség feltételéül a Németországtól való eltávolodást, és bizonyos belpolitikai változásokat, köztük az újvidéki bunösök felelosségre vonását is feltételül szabják.

Ennek az irányvonalnak az értelmében Kállay Miklós miniszterelnök egy vizsgáló bizottságot küldött ki Újvidékre dr. Babós József hadbíró ezredes vezetésével a tények felderítésére. A bizottság 800 oldalas jelentése alapján Szombathelyi Ferenc vezérkari fonök ügyészi nyomozást rendelt el.13 Horthy Miklós kormányzó augusztus 13-án beszüntette a nyomozást a katonatisztekre vonatkozóan. A csendortisztek elleni nyomozás azonban tovább folyt. Feketehalmy-Czeydner Ferencet és Deák László ezredest nyugdíjba küldték, Grassy pedig csapattestével a keleti frontra ment. 1943. október 11-én Horthy kormányzó visszavonta korábbi elhatározását, és ismét elrendelte a katonatisztek bíróság elé állítását. A bírósági tárgyalás 1943. december 8-án kezdodött. A VKF Bírósága furcsa módon az 1930:III. törvénycikkbe ütközo hutlenség buntette címén helyezett vád alá három honvéd- és tizenkét csendortisztet. A vád itt azért a hutlenség volt, mert ezen a jogcímen rögtönítélo katonai bíróság elé lehet állítani a vádlottakat, súlyos ítéleteket lehet kiszabni, a bíróság ítélete ellen fellebbezésre nincs lehetoség, és az azonnal végrehajtható. A gyorsított ütemu tárgyalás az elso 4 napon éjjel-nappal, megszakítás nélkül (csak rövid szünetekkel) folyt a Margit krt. 85. sz. alatti katonai büntetointézet tárgyalótermében. A cél az volt, hogy minél elobb produkáljanak ítéleteket. A bíróságra eros politikai nyomás nehezedett, ugyanis az ország megítélése és ezen keresztül jövoje, a háborúból az angolok segítségével történo kiugrás volt a tét.

A magánérdeket itt igen kegyetlen módon kívánták alárendelni a közérdeknek, ugyanis az eredeti terv az volt, hogy december 12-én minden vádlottat kivégeznek.14 Az eljárás egésze alkalmas volt arra, hogy a parancs kiadóit, a Honvéd Vezérkart mentesítse a felelosség alól, és azt a csendorségre hárítsa, amelynek a szerepe a razziában az igazoltatásra, letartóztatásra, bekísérésre korlátozódott. 15

Képíró Sándor, 13. rendu vádlott elleni vád egyedül az volt, hogy elhanyagolta alárendeltjei ellenorzését. Emberölésre adott parancs, illetve ilyen buncselekmény elkövetése nem szerepelt a vádak között. Már közeledett az ítélethirdetés ideje, amikor – kihasználva azt, hogy szabadlábon védekezhettek – Feketehalmy-Czeydner, Grassy, Deák és Zöldi Márton csendor százados Németországba szökött és beállt az SS-be, mivel jól tudták, hogy ha ezt a testületet választják, a németek nem adhatják ki oket Magyarországnak. Efraim Zuroff úr állítását, amely szerint Képíró Sándor is Németországba szökött, és belépett az SS-be, majd részt vett a deportálásban, több dokumentum is cáfolja, amely mindenhol hangsúlyozottan csak négy személyrol állítja ezt. Íme néhány a sok közül: ,,A magyar katonai bünteto törvénykönyv értelmében a vádlottak szabadon védekezhettek. Ezt kihasználva a négy fovádlott kiszökött az országból, Bécsbe menekült, ahol a Gestapo vendégszeretetét élvezte. A menekülést Albrecht foherceg segítette elo, aki korábban igényt formált a magyar trónra, és Heinrich Himmler bizalmi emberei közé tartozott. (…) A négy fotiszt nem sokáig élvezte azonban a németek nyújtotta menedék biztonságát. 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, s ok nyomban visszatértek és folytatták félbeszakadt pályafutásukat.” 16 Egy másik, a Magyar Királyi Csendorség történetét feldolgozó könyv szerzoje is ugyanígy írja le ezt az eseményt: ,,A fobunösök azonban a Német Birodalomba szöktek (Zöldi fohadnagy szervezte meg a maga és a három honvédtiszt »disszidálását«), ahonnan Feketehalmy-Czeydner és Grassy mint a Waffen SS tábornoka, Zöldi pedig mint SS-Sturmbannführer (ornagy) tért haza 1944 októberében. Zöldit kivéve a csendortisztek itthon maradtak, oket 5-15 éves börtönbüntetéssel sújtották.” 17 Képíró Sándornak büntetését csak 1944. március 22-ig kellett letöltenie, mert a német megszállás után az elítéltek amnesztiában részesültek, Horthy kormányzó pertörlést rendelt el. 18 Kiszabadulása után azonban 1944. június 1-ig még nem szolgálhatott. Tiszti (századosi) rendfokozatát egy 1944. május 25-én kelt rendelettel kapta vissza. 19 Ahogyan Molnár Judit tanulmányából is kiderül, a délvidéki zsidóság gettókba zárása és deportálása már 1944 április-május folyamán megtörtént, tehát Képíró – mivel június 1-ig nem szolgálhatott – nem vehetett részt benne. 20

Azt, hogy Képíró Sándort 1946-ban, távollétében elítélték volna, semmiféle írásos dokumentum nem támasztja alá. Az adatok hiányában könnyen alkothatott Cseres Tibor Képíró Sándor néven Hideg napok címu regényében egy rémisztoen kegyetlen karaktert, aki távolról sem emlékeztet a valódi történelmi személyre. Ahogy Markó György hadtörténész is megállapította, valóban irodalomtörténészi feladat lenne kideríteni, hogy ebben a muben ,,a járorparancsnokok közül miért egyedül dr. Képíró szerepel valódi nevén és miért a legnegatívabb (inkább dr. Zöldi Mártonra illo) beállításban.” 21 Egy írónál megengedheto, hogy a történelmi pontosságot, hitelességet alárendelje a muvészi szabadságnak. Azonban ha ezt egy történész – mint ahogyan Efraim Zuroff, aki PhD-fokozatát a Jeruzsálemi Héber Egyetemen a holokauszt történetébol szerezte – teszi, és foleg ha még élo emberek sorsa fölött kíván dönteni ezen adatok alapján, nagyfokú felelotlenségre vall. Ezt súlyosbítja az, ha az illeto történész valótlan tények alapján tudatosan bosszúhadjáratot indít valaki ellen.

A dr. Képíró Sándorral készült ,,rögtönzött interjú” különös módon történt. A Wiesenthal Központ által tartott sajtótájékoztató után a Központ tagjai, és a résztvevo 10-14 újságíró a lakásába éppen hazatéro idos férfit váratlanul, beleegyezését sem a riport elott, sem utólag nem kérve tette fel kérdéseit. Közülük néhányan az 1944-es perirat fénymásolatát lobogtatva kiabálni kezdtek vele: ,,Itt a bizonyíték! Maga háborús bunös! Egész életét börtönben fogja letölteni!”22 Az ókori Rómában gyakran elofordult kiátkozásra, törvényen kívül helyezési eljárásra emlékezteto módon nevét, címét és arcképét beleegyezése nélkül nyilvánosságra hozták, és több napilapban, TV-híradóban közzétették, kikiáltva tömeggyilkosnak. Jelenleg a Wiesenthal Központ a szerb külügyminisztérium vezetoivel tárgyal, Képíró Sándor ügyének Szerbiában történo tárgyalásáért küzd.

Efraim Zuroff úr azzal is vádolta ot, hogy 1996-ban történt hazatérése után perének iratait eltüntette. Azt érdekes lenne tudni, hogy Zuroff úr hogyan gondolta el ennek a megvalósítását. Talán az idos úr éjszaka beosont a levéltárakba és ellopta azt? Esetleg a ,,kártevo történészek és levéltárosok szabotor bandája” volt a tettes, aki kijátszva a sokszoros ellenorzo-nyilvántartó rendszert, titkos iratmegsemmisíto laboratóriumot muködtet egy vidéki, internet-kávézóvá alakított egykori csoszkunyhóban?

Zuroff úr egy újságcikkben tett nyilatkozata alapján ,,elvbol erkölcstelennek tart” mindenfajta elévülést, magam viszont veszélyesebbnek, és ezért szintén ,,elvbol erkölcstelennek” tartok minden olyan eljárást, amely mellozi a méltányosság elvét, az ártatlanság vélelmét, amely egy jogállamban mindenkit megillet(ne). Emellett – bár ez nem jogi, hanem erkölcsi kérdés – elítélek mindenfajta könyörtelenséget, bármilyen elojellel történik, és bárki ellen irányul.

Kafka rémálma sajnos még nem ért véget.

Jegyzetek:

1., Pécsi Tibor: A gyilkosok köztünk élnek. Hetek.hu, X. évf., 40. sz., 2006. október 6.

2., Pécsi, uo.

3., Szakolczai Attila: Háborús bunösök elítélése az 1956-os forradalom után. (In: Évkönyv 2004. Magyarország a jelenkorban. 1956-os Intézet. Bp. 2004, 29-52.o.)

4., A. Sajti Eniko: Délvidék 1941-1944 - A magyar kormányok délszláv politikája. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1987., 160-161. o.

5., A. Sajti: 162. o.

6., A. Sajti Eniko - Markó György: Ismeretlen dokumentum az 1942. januári délvidéki razzia résztvevoinek perérol (1943. december 14. – 1944. január 14.), Hadtörténelmi Közlemények,

1985. 2. sz., 437. o.

7., Randolph L. Braham: A népirtás politikája – A Holocaust Magyarországon, I. köt., 2., bov. és átdolg. kiad., Belvárosi Könyvkiadó, Bp., 1997., 208-209. o.

8., Braham, 209-210. o.

9., A. Sajti-Markó, 447. o.

10., Uo. 450. o.

11., Képíró Sándor személyes közlése

12., Braham, 210. o.

13., A. Sajti-Markó, 429. o.

14., Képíró Sándor személyes közlése

15., Kaiser Ferenc: A Magyar Királyi Csendorség története a két világháború között, Pannónia Kiadó, Pécs, 2002., 121. o.

16., Braham, 214. o.

17., Kaiser Ferenc: A Magyar Királyi Csendorség története a két világháború között, Pannónia Kiadó, Pécs, 2002., 121. o.

18., Uo.

19., Rendelet száma: 40.116/eln. fbü. – 1944. évi május hó 25-én”. Közli: Honvédségi Közlöny, 1944. május 31., 24. sz., 470. o.

20., Molnár Judit: Adalékok az 1944-es délvidéki gettók és deportálások történetéhez, In: Molnár Judit: Csendorök, hivatalnokok, zsidók – Válogatott tanulmányok a magyar holokauszt történetébol. Szegedi Zsidó Hitközség Évkönyvei 1., Szeged, 2000., 55-70. o.

21., Markó György megjegyzése, In: A. Sajti-Markó: 439. o. (76. lábjegyzet)

22., Képíró Sándor személyes közlése

grain.hu