Végrehajthatatlannak
nyilvánította a Fővárosi Bíróság a Képíró Sándor csendőr
százados ellen 1944-ben meghozott ítéletet - a bíróság döntését
a Nemzeti Jogvédő Alapítvány hozta nyilvánosságra csütörtökön.
"Képíró Sándor volt csendőrszázadost a jogerős elítélését követő bűnvádi eljárás
során vagy a jogegység érdekében használt semmisségi panasz
folytán született új határozattal büntetlen előéletűnek nyilvánították
és ennek következményeként 1944. február 18-ai hatállyal
korábbi tiszti rendfokozatába visszahelyezték. Mindez a megszakítás
nélküli hivatásos tiszti pályafutást eredményezett a jövőre
nézve" - állapítja meg a bíróság.
Miután a tízévi fegyházbüntetést kiszabó
ítélet az azt követő eljárás során hatályát vesztette, hatálytalanná
vált az az ítéleti rendelkezés is, amelynek végrehajtása
érdekében a bíróságnak intézkednie lehetne, így azt végrehajthatatlannak
nyilvánította - olvasható a február 19-i keltezésű végzésben.
A végzés ellen nyolc napon belüli
fellebbezési lehetőség van - mondja ki a döntés, hozzátéve,
hogy a perköltséget az állam magára vállalja.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány csütörtöki
sajtóértekezletén Képíró Sándor ügyvédje Zétényi Zsolt hangsúlyozta:
megfontolják, hogy fellebbeznek-e a Fővárosi Bíróság döntése
ellen, ugyanis a végzés egy olyan ítélet végrehajthatatlanságát
mondja ki, amelyet 1944-ben semmissé minősítettek.
Az MTI kérdésére az ügyvéd elmondta:
egyelőre nem döntöttek arról, hogy tesznek-e jogi lépéseket
a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója ellen,
aki háborús bűnök elkövetésével vádolta meg Képíró Sándort.
Ebben az esetben a hamis vád bűntettéről is szó lehet, hiszen
a volt csendőr százados egyetlen embert sem ölt meg - tette
hozzá az ügyvéd.
A sajtóértekezleten részt vett Képíró
Sándor, a csendőrszázados a távirati iroda kérdésére hangsúlyozta:
senkit nem gyilkolt meg, nem is tudott az újvidéki kivégzésekről.
A volt csndőrtiszt hozzátette, hogy nem járt a razzia idején
a kivégzések helyszínén: a Duna-parton és a laktanyában.
A Fővárosi Bíróság döntését igazságosnak
nevezte Képíró Sándor. "Kilencvenhárom éves elmúltam, szeretnék egy-két évet nyugodtan élni. (...) Azt
az aljasságot amit kitaláltak ellenem, mind hazugság, mindent
megcáfolták már" - állította az MTI-nek Képíró Sándor.
Az MTI-nek korábban nyilatkozó történészek
megalapozatlannak nevezték a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi
igazgatójának vádjait Képíró Sándor ellen. A szakértők szerint
nincsenek megbízható bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy
Képíró Sándor részt vett volna az újvidéki kivégzésekben,
ráadásul arról az 1946-os népbírósági határozatról sem tudnak,
amelyre egyebek mellett a központ hivatkozik.
Az újvidéki razzia idején, 1942 januárjában
a Délvidéket visszafoglaló magyar karhatalom mintegy 1300
embert - főleg szerbeket, zsidókat és cigányokat - gyilkolt
meg.
A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi
irodájának igazgatója 2006 szeptemberében jelentette be,
hogy feltételezett háborús bűnösre bukkant Budapesten. Efraim
Zuroff akkor azt mondta: Képíró Sándor az 1942-es újvidéki
mészárlásokban csendőrként, valamint az 1944-es délvidéki
deportálásban csendőr századosként tevékenykedett.
A központ vezetője hangsúlyozta: két
per is indult Képíró Sándor ellen, 1944-ben tíz évre ítélték
a Magyar Hadsereghez való hűtlensége és rossz hírnév keltése
miatt. Ezt az ítéletet a német megszállást követően érvénytelenítették,
majd 1946-ban a Népbíróság 14 évre ítélte háborús bűnök miatt.
Az ítélethirdetéskor már külföldön tartózkodott, évtizedekig
Argentínában élt.
Efraim Zuroff később felszólította
a szerb kormányt, hogy siettesse több feltételezett második
világháborús háborús bűnös - köztük a jelenleg Budapesten
élő Képíró Sándor - Belgrádnak történő kiadását, hogy ott
bíróság elé lehessen állítani őket.
2007 februárjában Vuk Draskovic szerb
külügyminiszter - aki a szerb parlamenti választást megelőző
kampány finisében látogatott el Újvidékre, a helyi zsidó
közösséghez - azt mondta, az lenne a normális, ha a magyar
hatóságok teljesítenék kötelességüket, mert akkor nem történhetne
meg az, hogy Képíró Sándor szabadon hal meg.
Wiesenthal Központ: "erkölcsileg
igazságtalan és jogi szempontból hibás döntés"
Élesen elítélte a Simon Wiesenthal
Központ jeruzsálemi irodája a Képíró Sándor ügyében született
bírósági döntést. Efraim Zuroff, a központ vezetője egy nyilatkozatban "erkölcsileg igazságtalannak és jogi szempontból hibásnak" minősítette a Fővárosi Bíróság határozatát, s fellebbezést sürgetett ellene.
"Ha ez nem sikerül, haladéktalanul
teljes körű vizsgálatot kell kezdeni Képíró 1942-ben és 1944-ben
elkövetett bűncselekményei ügyében, hogy végül el lehessen
számoltatni borzalmas bűneiért. Ebből a szempontból fontos
emlékezni arra, hogy a háborús bűnök üldözése esetén nincsenek
korlátok, az eltelt idő semmiképpen sem csökkenti az elkövetők
büntethetőségét" - írta Efraim Zuroff.
|