Új
fejezet nyílhat a háborús bűnökkel vádolt ex-csendőr ügyében:
a Hírszerző információi szerint a Wiesenthal Központ új
izraeli és szerbiai dokumentumokkal akarja bizonyítani
a most 93 éves Képíró Sándor bűnösségét. A nácivadászok
eddig nem álltak elő ütős bizonyítékkal, miközben a Budapesti
Nyomozó Ügyészség "polgári lakosság elleni erőszak bűntette miatt" nyomoz.
Mint arról többször beszámoltunk, a Simon Wiesenthal Központ
jeruzsálemi irodájának igazgatója 2006 szeptemberében jelentette
be, hogy a volt nácikra 10 ezer dollár vérdíjat kitűző
Utolsó esély akciójuk keretében feltételezett háborús bűnösre
bukkantak Budapesten.
Efraim Zuroff akkor azt mondta: Képíró
Sándor csendőrként résztvett az 1942-es újvidéki mészárlásokban
(a "hideg napokban") és az 1944-es délvidéki deportálásokban. Az újvidéki razzia idején, 1942. január
végén a Délvidéket visszafoglaló magyar karhatalom mintegy
1300 embert (más források szerint összesen több mint háromezer
embert) – főleg szerbeket, zsidókat és cigányokat – gyilkolt
meg.
A ma Budapesten tartózkodó Zuroff
sajtótájékoztatója előtt a Hírszerzőnek úgy nyilatkozott:
új bizonyítékokkal, izraeli és szerbiai archívumokból származó
okmányokkal segítik a nyomozó hatóságok munkáját. "Az iratok az 1942-es újvidéki mészárlásokkal és az 1944-es deportálásokkal is
kapcsolatosak, és ezeket átadtuk a magyar ügyészi szerveknek" – mondta lapunknak Efraim Zuroff.
Kérdésünkre, vajon érdemes-e bíróság
elé állítani egy 93 éves embert, Zuroff úgy válaszolt: az
idő múlása nem csökkenti az elkövetett bűnök súlyát. "Egy tömeggyilkosság soha nem évülhet el."
Eddig nem voltak terhelő tények
Történészek kezdettől vitatták a jeruzsálemi
nácivadász állításait. "Máig nem tudjuk, milyen dokumentumokra alapozzák a vádat Képíró Sándor ellen" – nyilatkozta március elején Ungváry Krisztián a Hírszerzőnek. "Azt tudjuk, hogy deportálásokban bizonyíthatóan nem vett, mert nem vehetett részt.
A kérdéses időpontban vizsgálat alatt volt" – mondta a történész, hangsúlyozva: a vád többi részét állítólag tartalmazó
szerb dokumentum nem elérhető a köz számára. Márpedig a vád
alapvetően e szerbiai archívumból származó okmányra (pontosabban
annak másolatára) épül.
Egy döntés már született Képíró ügyében: a Fővárosi Bíróság február 19-i végzése
szerint „végrehajthatatlan a Képíró Sándor volt csendőr százados
ellen 1944-ben meghozott ítélet”.
A bíróság úgy érvelt: miután a tízévi
fegyházbüntetést kiszabó 1944-es ítélet az azt követő eljárás
során hatályát vesztette, hatálytalanná vált az az ítéleti
rendelkezés is, amelynek végrehajtása érdekében a bíróságnak
intézkednie lehetne, így azt végrehajthatatlannak nyilvánította.
Képíró védőügyvédje a döntés nyilvánosságra
kerülése után lapunknak azt mondta: nem egyszerűen "végrehajtási" kérdésről van szó: magában a
44-es ítéletben sem szerepelnek a
Wiesenthal Központ vádjai. "Nincsenek őt terhelő tények. Nemcsak bizonyíték, de bűncselekmény hiányáról is
beszélünk" – állította lapunknak Zétényi Zsolt.
Ott volt-e egyáltalán?
Képíró Sándort 1944-ben a Magyar Hadsereghez
való hűtlensége (nem ellenőrizte eléggé a beosztottai ténykedését)
és rossz hírnév keltése miatt ítélték tíz évre – vádlói szerint
ez azt takarja, hogy csendőrként segédkezet nyújtott szerbiai
zsidók, cigányok, partizánok összegyűjtéséhez, akiket aztán
a nácik deportáltak és kivégeztek. Neve háborús bűnösként
szerepel egy 1945 novemberében keletkezett magyar és egy
1947-ben keletkezett jugoszláv listán.
A Fővárosi Bíróság határozatának nyilvánosságra
kerülése utáni napokban felgyorsultak az események: március
13-án az MTV Híradó arról számolt be, hogy a Budapesti Nyomozó
Ügyészség háborús bűncselekmények gyanúja miatt eljárást
rendelt el Képíró Sándor ellen, hogy kiderüljön, egyáltalán
résztvett-e a férfi az 1942-es délvidéki razziában.
Az ügyészség megerősítette: polgári
lakosság elleni erőszak bűntette miatt indítottak nyomozást
Képíró ügyében, igaz, ismeretlen tettes ellen.
Segítség Szerbiából
Március 15-én Zuroff Belgrádban tárgyalt
Boris Tadic államfővel és Vojislav Kostunica miniszterelnökkel
is, és mint nyilatkozta: a szerb vezetők ígéretet tettek
a Simon Wiesenthal Központnak arra, hogy dokumentumok rendelkezésre
bocsátásával és tanúk felkutatásával segítik a háborús bűnökkel
vádolt Képíró Sándor felelősségre vonását.
Zuroff már korábban felszólította
a szerb kormányt, hogy siettesse Képíró és más gyanúsítottak
Belgrádnak történő kiadását, hogy ott bíróság elé lehessen
állítani őket. "Fontos lenne bíróság elé vinni ezt a fickót, és oda küldeni, ahová való" – idézte Zuroffot az AP hírügynökség.
Alig egy héttel később már arról számolhatott
be az AP belgrádi jelentése, hogy egy szerbiai zsidó szervezet
segítséget ajánlott a magyar kormánynak a Képíró-ügyben.
A Szerbiai Zsidó Közösségek Szövetsége bejelentette: szemtanúkat
és háborús dokumentumokat tud felajánlani az 1942-es mészárlás
körülményeinek megismerésére.
Mint elmondták, "erősen
támogatják azokat a követeléseket, hogy Képíró Sándort háborús
bűnökkel és emberiség elleni bűnökkel vádolják azért a mészárlásért,
amit 1942-ben az ő parancsára hajtottak végre Újvidéken" – adataik szerint 800 zsidóról és 400 szerbről van szó.
hirszerzo.hu
|