Üdvözli
a Képíró Sándor volt csendőr százados ellen elrendelt nyomozást
a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója
- erről maga Efraim Zuroff beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az igazgató elmondta, egyetért azzal, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség Képíró
Sándor ügyében újabb nyomozást rendelt el.
Állítása szerint Képíró Sándor részt
vett az 1942 januárjában, Újvidéken folytatott mészárlásokban,
s egyik vezetője volt annak az attaknak, aminek során szerbeket,
zsidókat és cigányokat gyilkoltak meg.
Őt 1944-ben már tíz évre elítélték
a Magyar Hadsereghez való hűtlensége és rossz hírnév keltése
miatt, ezt az ítéletet azonban a német megszállás után érvénytelenítették
- idézte fel.
Utalt arra, hogy az utóbbi időben
újabb dokumentumok kerültek napvilágra, amelyek szerint 1946-ban
a volt csendőr századost 14 évi börtönre ítélték. Az ítéletet
távollétében hozták meg, ő ugyanis külföldre menekült 1945-ben.
A jelenleg 93 éves volt csendőr századost
a Wiesenthal Központ igazgatója korabeli képeken is bemutatta.
Mint elmondta, a képek 2006 júliusában kerültek elő Skóciából,
s egy volt csendőrtársa lakásában voltak felfüggesztve. Emlékeztetett
arra, hogy ezeket a képeket a Glasgow Herald című lapban
Michael Turney hozta nyilvánosságra, s ők ezt követően kezdtek
utánajárni a százados kilétének.
Mint jelezte, csak ezek után derült
ki, hogy Képíró Sándor jelenleg Magyarországon él.
Efraim Zuroff a sajtótájékoztatón
bemutatott egy 2001-ben megjelent könyvet, amelynek utalásai
állítása szerint azt bizonyítják, hogy 1946-ban egy népbírósági
eljárás során valóban vádat emeltek Képíró Sándor ellen.
A könyv - mint mondta - a Történeti Hivatal kiadásában jelent
meg, és a "Katonai perek 1945-1958" címet viselte.
A központ igazgatója arra hivatkozott,
hogy a kötet tanúsága szerint az Állambiztonsági Hivatal
levéltárában voltak megtalálhatóak a Képíróval kapcsolatos
népbírósági eljárás eredeti, megfelelő ügyiratszámmal ellátott
dokumentumai.
Efraim Zuroff azt a reményét is kifejezte,
hogy az új eljárás eredményeként per kezdődik a volt háborús
bűnös ellen.
Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség
szóvivője március 13-án tájékoztatta a távirati irodát arról,
hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség polgári lakosság elleni
erőszak bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást
indított Képíró Sándor ügyében.
A nyomozást a szóvivő tájékoztatás
szerint azért rendelte el az ügyészség, hogy kiderüljön:
a ma 93 éves férfi részt vett-e 1942-ben a délvidéki razziában.
Korábban nyilatkozó történészek megalapozatlannak
nevezték a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatójának
vádjait Képíró Sándor ellen. A szakértők szerint nincsenek
megbízható bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Képíró Sándor
részt vett volna az újvidéki kivégzésekben, ráadásul arról
az 1946-os népbírósági határozatról sem tudnak, amelyre egyebek
mellett a központ hivatkozik.
magyarhirlap.hu
|