Egy-két
év múlva véget érhet a náci háborús bűnösök felkutatására
létrehozott Utolsó esély akció - mondta Efraim Zuroff, a
program vezetője, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi
irodájának igazgatója szerdán Budapesten az MTI-nek adott
interjújában. Egy-két évnél tovább nem fut már a program,
mert a még élő náci háborús bűnösök feltehetően néhány éven
belül meghalnak, és nem lesz kit bíróság elé állítani. Ennek
ellenére a még élőknek bűnhődniük kell, függetlenül a koruktól
- jelentette ki Efraim Zuroff.
Az akció elindítása óta eltelt öt évben körülbelül 470 feltételezett náci háborús
bűnöst derítettek fel világszerte, húsz százalékuk került
bíróság elé. Azért csak minden ötödik ember áll bíróság
elé, mert a gyanúsítottak esetében megalapozott információra
van szükség a tettükről, elég egészségesnek kell lenniük
ahhoz, hogy bíróság elé álljanak, továbbá kizáró ok, ha
korábban már elítélték őket. A legnagyobb gondot pedig
a kiadatási eljárások jelentik - mondta az igazgató. Efraim
Zuroff szerint rendkívül sikeres volt az Utolsó esély,
különösen Magyarországon, ahol "három nagyon komoly ügy bontakozott ki".
A kétnapos budapesti látogatáson
tartózkodó igazgató a távirati irodának elmondta: elképzelhető,
hogy hamarosan újabb feltételezett háborús bűnösre bukkannak
Magyarországon. Két nappal ezelőtt kapcsolatba került egy
emberrel, aki szemtanúja volt egy zsidó nő meggyilkolásának
1944-ben - mondta Efraim Zuroff, hozzátéve: erről még bizonyítékokat
kell gyűjtenie Budapesten. Az igazgató hozzátette: Képíró
Sándor volt csendőrparancsnok ügyében is vannak új információik,
amelyeket azonban csak a bíróság előtt tárnak majd fel,
ha bebizonyosodik róluk, hogy valódiak.
Zentai Károly ügyével kapcsolatban
Efraim Zuroff hangsúlyozta: a feltételezett náci háborús
bűnös sorsa Ausztrálián múlik, azon, hogy mikor adja ki
őt az ország. A távirati iroda kérdésére, hogy megalapozottak-e
a központ bizonyítékai a két férfi ellen, az igazgató azt
mondta: Zentai Károly esetében egyáltalán nincsenek kétségei,
Képíró Sándor ügyében pedig erős bizonyítékokról lehet
beszélni. Zentai Károly és korábban Polgár Lajos esetében
a magyar hatóságok minden tőlük telhetőt megtettek, de
a Képíró-ügyben nem végeztek ilyen jó munkát - válaszolta
a hírügynökség kérdésére Efraim Zuroff.
Kiemelte: pontosan egy évvel ezelőtt
tájékoztatta a magyar hatóságokat arról, hogy Képíró Sándor
Budapesten él, a férfit azonban azóta sem állították bíróság
elé, és nem is börtönözték be. A bíróságnak el kellett
volna döntenie, hogy végrehajtja-e a volt csendőrparancsnok
ellen 1944-ben hozott ítéletet, de ezt a döntést nem hozta
meg, ugyanakkor a hatóságok legalább vizsgálni kezdték,
hogy követett-e el gyilkosságot a férfi - mondta Efraim
Zuroff. A távirati iroda felvetésére az igazgató hangsúlyozta:
nincs jelentősége, hogy Képíró Sándor és Zentai Károly
is ártatlannak vallotta magát.
Az Utolsó esély akció eddig körülbelül
125 ezer dollárba került, nem számítva az iroda munkatársainak
fizetését - közölte Efraim Zuroff. Az MTI azon kérdésére,
hogy ezt a pénzt miért nem fordították inkább oktatásra,
vagy információs kampányokra, az igazgató azt mondta: a
tanítást elvégzik mások, ráadásul az oktatásra ott van
a következő száz év, a háborús bűnösök felkutatására azonban
mindössze egy-két év maradt.
Arra a kérdésre, hogy abban a
kilenc országban ahol az akció tart, támogatja-e a társadalom
többsége a programot, Efraim Zuroff hangsúlyozta: nem tudja,
nincs pénzük felméréseket készíteni, mert minden forrást
a kutatásra fordítanak. Ugyanakkor hozzátette, hogy Magyarországon
az emberek jobban elítélik a náci háborús bűnösök tetteit,
mint például a balti államokban. Mindenkinek megvan a joga
arra, hogy ne értsen egyet a programmal - mondta az igazgató
arra a felvetésre, hogy az MTI-nek korábban nyilatkozó
szakértők úgy értékelték az Utolsó esély akciót: annak
egyik fontos célja a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi
irodája imázsának erősítése.
Nagyon hiszünk abban, hogy a jövő
és a társadalom számára fontos, amit csinálunk - tette
hozzá. Az akció kevésbé jelentős a kutatóknak és történészeknek,
sokkal fontosabb az embereknek - mondta Efraim Zuroff a
távirati iroda kérdésére. Az Utolsó esély akció öt évvel
ezelőtt indult Litvániában, ezt követően összesen kilenc
európai országot kapcsoltak be a programba. Magyarországon
2004-től keresi a központ a náci háborús bűnösöket. Több
országban pénzjutalmat ajánlottak fel azoknak, akik a megadott
bejelentővonalakon tájékoztatást adnak a háborús bűnösökről.
A magyarok közül a Simon Wiesenthal
Központ egy zsidó fiú megölésével gyanúsítja az Ausztráliában
élő Zentai Károlyt. A szintén Ausztráliában élő Polgár
Lajos, a Nyilaskeresztes Párt egykori magas rangú vezetője,
akit népirtással vádoltak, tavaly júliusban elhunyt. A
budapesti Képíró Sándort pedig azzal gyanúsítják, hogy
részt vett az 1942-es újvidéki mészárlásban. A Budapesti
Nyomozó Ügyészség idén márciusban nyomozást indított Képíró
Sándor ügyében a polgári lakosság elleni erőszak bűntette
miatt.
nepszava.hu
|