Semmitmondónak,
értelmetlennek, még inkább hiteltelennek nevezte a "nácivadász" Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója azt az archív dokumentumot,
amely "tisztázza" a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentait (Zentai Károlyt). Efraim Zuroff lapunknak
elmondta: véleménye szerint "gyenge lábakon áll" az az archív kihallgatási jegyzőkönyv, mely szerint Zentai volt parancsnoka
egyik beosztottjára, nem pedig Zentaira vall a 18 éves Balázs
Péter zsidó fiatalember megkínzása és meggyilkolása ügyében.
Zuroff arra emlékeztetett, már hat tanú vallott a nyugdíjasként a nyugat-ausztráliai
Perthben élő Zentai ellen. A most előkerült dokumentumban
ugyanakkor az szerepel, hogy Máder Béla százados csak Nagy
Lajost nevezte meg elkövetőként az ügyben. Ezt Zuroff is
elismeri, ugyanakkor lapunkkal azt közölte: "ez csak Zentai reménytelen vergődése, hogy elkerülje a kiadatást." Budapesten azzal vádolják Zentait, hogy 1944. november 8-án a magyar fővárosban
egy laktanyában két társával, Máder Béla századossal és Nagy
Lajos hadnaggyal együtt halálra kínozta áldozatát. Zentai
ellen a magyar hatóságok 2005 elején a Simon Wiesenthal Központ
feljelentése alapján nyújtottak be keresetet Canberránál,
és kérték férfi kiadatását. Zentai azóta is ártatlanságát
hangoztatja, s azt állítja, hogy a Balázs Péter meggyilkolása
előtti napon elhagyta Magyarországot.
nepszava.hu
|