A
jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ szerdán határozottan
tiltakozott amiatt, hogy egy ausztrál bíróság ítéletével
elhalasztotta a döntést az emberiség elleni bűntettel vádolt
Zentai Károly kiadatása ügyében. A II. világháború alatt
a zsidók ellen elkövetett bűncselekmények még élő tetteseinek
felkutatására indított utolsó esély elnevezésű akció igazgatója,
Efraim Zuroff egy jeruzsálemi közleményben mély csalódottságának
adott kifejezést amiatt, hogy „a bíróság egy tisztán eljárási
okból megakadályozta a kiadatást” legalább fél évre. A határozattal
„a bíróság jelentősen megnövelte annak esélyét, hogy a náci
gyilkos megmeneküljön a tárgyalástól és a büntetéstől” –
írta Zuroff. Az Ausztráliában élő Zentai kiadatását 2004
decemberében kérte a magyar külügyminisztérium; azzal gyanúsítják,
1944-ben katonaként harmadmagával Budapesten megkínozta és
megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember
nem viselte a sárga csillagot.
nepszava.hu
|