Tiltakozásának
adott hangot a Simon Wiesenthal Központ amiatt, hogy egy
ausztrál bíróság fél évvel elhalasztotta a döntést az emberiesség
elleni bűntettel vádolt Zentai Károly kiadatása ügyében.
A II. világháború alatt a zsidók ellen
elkövetett bűncselekmények még élő tetteseinek felkutatására
indított utolsó esély elnevezésű akció igazgatója mély
csalódottságának adott kifejezést amiatt, hogy "a bíróság egy tisztán eljárási okból megakadályozta a kiadatást" legalább fél évre. A határozattal "a bíróság jelentősen megnövelte annak esélyét, hogy a náci gyilkos megmeneküljön
a tárgyalástól és a büntetéstől" – hangoztatta Eifram Zuroff.
Az Ausztráliában élő Zentai kiadatását 2004 decemberében kérte a magyar külügyminisztérium;
azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben katonaként harmadmagával
Budapesten megkínozta és megölte a 18 éves Balázs Pétert,
mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga
csillagot.
klubradio.hu
|