Az
ausztrál legfelsőbb bíróság elutasította szerdán az emberiesség
elleni bűnökkel vádolt Zentai Károly (Charles Zentai) fellebbezését
kiadatása ellen, és ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy
kiadják Magyarországnak - jelentette az ország sajtója. Dr.
Efraim Zuroff, a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ
igazgatója lapunkhoz eljuttatott közleményében történelmi
pillanatnak nevezte a fellebbezés elutasítását.
Az ausztrál legfelsőbb bíróság elutasította szerdán az emberiesség elleni bűnökkel
vádolt Zentai Károly (Charles Zentai) fellebbezését kiadatása
ellen, és ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy kiadják
Magyarországnak - jelentette az ország sajtója, a The Australian.
Dr. Efraim Zuroff, a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal
Központ igazgatója lapunkhoz eljuttatott közleményében történelmi
pillanatnak nevezte a fellebbezés elutasítását. Mint írja:
nagyon örül, hogy ezt a fellebbezést, amely már több mint
két éve akadályozza Zentai kiadatását, s amelynek abszolút
semmi köze az ügyhöz, végül elvetették, és végre megindulhat
a kiadatási eljárás.
A "nácivadászként" emlegetett Zuroff a The Australian lapnak nyilatkozva elmondta, hogy amikor
Zentait először gyanúsították emberiesség elleni bűnökkel,
a most 86 éves férfi maga mondta, hogy hajlandó Magyarországra
menni és tisztázni magát, de nem sokkal azután, hogy Magyarország
kérte a kiadatását, aminek folytán bíróság elé kerülhetett
volna, mindent megtett, hogy akadályozza az igazságszolgáltatást.
Zentai Károlyt azzal gyanúsítják,
hogy 1944-ben katonaként harmadmagával Budapesten megkínozta
és megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember
nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. A férfi tagadja
a vádakat azt hangoztatva, hogy már a Balázs Péter halála
előtti napon elhagyta Budapestet.
A kiadatási eljárás folyamatáról szólva
az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szóvivője
az MTI-nek azt mondta: az ausztrál legfelsőbb bíróság döntése
értelmében a perthi városi bíróság dönthet Zentai kiadatásáról.
Horváczy Emese hozzátette: ha a perthi helyi bíróság úgy
határoz, hogy Zentai Károly kiadható Magyarországnak, akkor
a döntést az ausztrál belügyminiszter hozza meg. A szóvivő
azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a miniszteri döntés
ellen a férfi fellebbezéssel élhet és csak ennek elbírálása
után születhet a kiadatásról végleges döntés.
A legutóbbi fellebbezésben egyébként
Zentai védői arra hivatkoztak, hogy az ausztrál kiadatási
törvény 19. cikkelye alkotmányossági okokból érvénytelen.
A legfelsőbb bíróság 6:1 arányban utasította el a fellebbezést. nepszava.hu
|