Ausztráliai
lapjelentés szerint a háborús bűncselekménnyel vádolt Zentai
Károly (Charles Zentai) fia, Ernie Steiner szerint apját
Ausztráliában, nem Magyarországon kellene bíróság elé állítani,
mivel szerinte a magyar katonai bíróságon lefolytatandó eljárás
nem lenne igazságos.
A 86 éves férfit azzal gyanúsítják Magyarországon, hogy 1944-ben katonaként harmadmagával
megkínozta és megölte Budapesten a 18 éves Balázs Pétert,
mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga
csillagot. Zentai tagadja a vádat, azt hangoztatva, hogy
már a Balázs Péter halála előtti napon elhagyta Budapestet.
Ernie Steiner a The Australian című
napilapnak kijelentette: sokkal jobb lenne, ha apja Ausztráliában
védekezhetne. "A kiadatási szerződések a jogrendszerek egyfajta hasonlóságán alapulnak. Nem
igazságos, ha valakit a 40-es években létrehozott katonai
bíróságra küldenek, amely nem sokat változott azóta" - idézte Steintert csütörtöki számában a The Australian internetes kiadása.
Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal
Központ igazgatója szerint Zentainak nincs félnivalója, ha
ártatlan. "Magyarország tekintélyes igazságügyi rendszerrel rendelkező demokratikus állam.
Ez nem a kommunista Magyarország" - idézi az ausztrál lap a jeruzsálemi székhelyű szervezet igazgatóját.
Az ausztrál legfelső bíróság e heti
döntése kapcsán, amely elutasította Zentai Károlynak a kiadatási
meghallgatás elleni fellebbezését, s így lehetővé tette,
hogy lefolytassák a kiadatásával kapcsolatos eljárást a perthi
bíróságon, Mark Aarons publicista a The Australian pénteki
számában megjegyzi: a Zentai-ügy Ausztrália utolsó esélye
lehet annak bizonyítására: arra használta fel a törvényeit,
hogy kései igazságot szolgáltasson a holokauszt áldozatainak.
Aarons emlékeztet, hogy a közelmúlt
konfliktusainak tömeggyilkosai közül is számosan Ausztráliába
menekültek, és semmi sem történt ügyük kivizsgálása és bíróság
elé állításuk érdekében. Kevin Rudd kormányának ki kellene
vizsgáltatnia azokkal a kambodzsaiakkal, afgánokkal, szerbekkel,
chileiekkel és ruandaiakkal szembeni vádakat, akiket - akárcsak
Zentait - emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolnak
- írja.
"Amikor ma hőseinkre (a
Hitler rezsimje elleni harcban elesett 50 ezer ausztrálra)
emlékezünk, egyben kérnünk kell kormányunkat, hogy következetesebben
és határozottabban lépjen fel annak érdekében, hogy vádat
emeljenek azok ellen a tömeggyilkosok ellen, akiknek ausztráliai
jelenléte lealacsonyítja nemzeti büszkeségünket" - zárja írását Mark Aarons.
hetek.hu
|