A
magyar Képíró Sándor, egykori csendőrtiszt a harmadik, Zentai
Károly (Charles Zentai) jelenleg Ausztráliában élő volt magyar
katona a hetedik a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ listáján,
amelyet a második világháború után büntetlenül maradt, feltételezett
háborús bűnösökről készített.
A Simon Wiesenthal Központ szerdán hozza nyilvánosságra azoknak a listáját,
akiket fel akar kutatni, illetve bíróság elé akar állíttatni
a második világháborúban elkövetett háborús bűnök vádjával.
Az amerikai AP hírügynökség - egy hozzá eljutott példány
alapján - a hivatalos nyilvánosságra hozatal előtt ismertette
a névjegyzék élén álló tíz személy nevét és az őket terhelő
vádakat.
A jelenleg 93 éves Képíró Sándorral szemben az a vád, hogy részt vett 1942 januárjában
Újvidéken több mint ezer zsidó, roma és szerb civil megölésében.
Képíró tagadja a vádat. A háború után évtizedekig Argentínában
élt, 1996-ban visszatért Magyarországra. Jelenleg vizsgálat
folyik ellene.
Zentai Pétert azzal gyanúsítják, hogy
harmadmagával megölte 1944-ben Balázs Péter zsidó fiatalembert
Budapesten, mert az nem viselte a sárga csillagot. Zentai
is tagadja a vádat, és jogi küzdelmet folytat az ausztráliai
igazságszolgáltatás fórumain, hogy elkerülje Magyarországnak
való kiadatását. A magyar kormány 2005 elején kérte Ausztráliától
Zentai kiadását.
Akit leginkább keres a Simon Wiesenthal
Központ: Aribert Heim, az egykori mauthauseni koncentrációs
tábor orvosa. Évtizedekkel ezelőtt azt a vádat emelték ellene
Németországban, hogy megölte a koncentrációs tábor több száz
foglyát. Kevéssel büntetőperének kezdete előtt (1962-ben)
eltűnt, holléte azóta ismeretlen.
A lista második helyén álló John Demjanjuk
tartózkodási helye ismert. Az Egyesült Államokban él, ahonnan
1986-ban kiadták Izraelnek azzal a gyanúval, hogy ő volt
a treblinkai koncentrációs tábor "Rettegett Ivánként" hírhedtté vált őre. Izraelben halálra ítélték, de nem hajtották végre az ítéletet,
sőt az izraeli legfelsőbb bíróság 1993-ban hatályon kívül
is helyezte, mert úgy látta, hogy alapos kétely merült fel
az eredeti eljárásban felhasznált bizonyítékokkal szemben.
Demjanjuk visszatérhetett az Egyesült Államokba, ahol 1998-ban
visszakapta állampolgárságát. Négy évvel később ismét megvonták
tőle az állampolgárságot. Jelenleg kiadatási eljárás folyik
az ügyében; ezúttal arról van szó, hogy Németországnak, Lengyelországnak
vagy Ukrajnának adnák ki. Az új gyanú szerint ugyanis a lengyelországi
sobibóri és majdaneki, majd a németországi flossenburgi tábor
őrei közé tartozott.
Negyedik helyen áll a listán a jelenleg
Ausztriában élő Milivoj Asner, a második világháború alatti
horvát fasiszta bábállam rendőrségének parancsnoka, aki a
vád szerint tevékeny szerepet játszott szerbek, zsidók és
cigányok százainak koncentrációs táborba hurcolásában. Horvátország
kérte kiadatását, de az osztrák hatóságok megtagadták. Arra
hivatkoztak, hogy rossz egészségi állapota alkalmatlanná
teszi az idős vádlottat a bírósági eljárásban való részvételre.
A lista első tíz helyén szereplő további
nevek a felsorolás sorrendjében: Soeren Kam volt SS-tag,
akit egy újságíró meggyilkolásával vádolnak Dániában, Heinrich
Boere, a Waffen-SS (az SS katonai szárnya) volt tagja, akit
három holland civil megölésével vádolnak, az észt állampolgárságú
Mihail Gorskov, a Gestapo náci állambiztonsági rendőrség
volt tolmácsa és nyomozója, a jelenleg Németországban élő
litván Algimantas Dailide, aki a vilniusi belbiztonsági rendőrség
tisztje volt a balti állam náci megszállása alatt és a Venezuelában
élő Harry Mannil, aki az észt politikai rendőrségnél dolgozott
a náci megszállás idején, és a vád szerint részt vett zsidók
százainak megölésében.
nol.hu
|