A
tíz legkeresettebb náci háborús bűnös között két magyar is
van - derült ki a Wiesenthal Központ szerdán kiadott éves
jelentéséből. A beszámoló öt legfontosabb pontja között szerepel
az is, hogy egyikük, Képíró Sándor ügyében nem született
ítélet az elmúlt egy évben Magyarországon. A jelentés célja
felhívni a figyelmet az ügyre, valamint a jó és rossz példákkal
bátorítani a bűnösök elítélést - olvasható a dokumentumban.
A Simon Wiesenthal Központ szerdán közzétett jelentése a 2007. április 1-je és
2008. március 31-e közötti időszakot vizsgálta. A különböző
országok erőfeszítéseit osztályozták is, a legjobb osztályzat
az A, a legrosszabb az F, bár ez utóbbinak három alkategóriája
is van.
Magyarország az F-2-es osztályzatot kapta, ez azt jelenti, hogy a gyakorlatban
bukott meg, vagyis nincs jogi akadálya a bűnös felelősségre
vonásának, de az mégsem történik meg. Az országot azért sorolták
a "bukott" kategóriába, mert nem született ítélet Képíró Sándor ügyében. A férfi a magyar
csendőrségben szolgált, és részt vett több mint 1200 civil
lemészárlásában a vajdasági Újvidéken, 1942. január 23-án.
A Wiesenthal Központ nyomozása során még 2006-ban kiderült,
hogy Képíró Budapesten él. A férfit egyébként már kétszer
is elítélték Magyarországon, 1944-ben és 1946-ban, de egyszer
sem büntették meg. Miután kiderült, hogy a magyar fővárosban
él, nem hajtották végre az ítéletet, hanem új nyomozást kezdtek
a férfi ellen, és ez több mint egy év alatt sem fejeződött
be.
Képíró egyébként a harmadik a "top
tízes" listán. A hetedik helyen pedig Zentai Károly szerepel, akit 1944-ben elkövetett
embervadászatért, zsidóüldözésért és gyilkosságért keresett
a központ. Zentait 2004-ben találták meg Ausztráliában. Magyarország
nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, és kiadatását
kérte az ausztrál hatóságoktól 2005-ben. Jelenleg a kiadatási
határozat ellen benyújtott fellebbezés van folyamatban. Ausztrália
egyébként szintén F-2-es minősítést kapott. Szintén ebbe
a csoportba tartozik még egyebek mellett Horvátország, Litvánia
és Észtország is.
A leginkább keresett háborús bűnös
Alois Brunner, aki Adolf Eichmann legfőbb segítője volt a
második világháborúban. Ő egyébként a "top tízen" kívül szerepel a Wiesenthal Központ körözési jegyzékén. Brunner a mai Ausztria
területén, egy magyar településen született, évtizedek óta
Szíriában él, haláláról eddig nem érkezett hír. A tízes listán
szerepel még egy korábbi osztrák orvos, egy Amerikában élő
volt ukrán SS-tiszt, egy Ausztriában élő horvát ex-rendőr,
egy Németországban élő dán és egy ugyanitt élő holland egykori
SS-tiszt, egy Észtországban élő fehérorosz, egy Németországban
élő litván és egy Venezuelában letelepedett észt bűnös is.
hirado.hu
|