Az
ausztráliai Perthben élő, 86 éves Zentai Károlyt (Charles
Zentai) azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben Budapesten megölt
egy zsidó fiatalembert
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatójának csütörtökön Londonban megjelent
nyilatkozata szerint "játszadozik" a bírósággal Zentai Károly, akit egy zsidó fiatalember megölésével vádolnak.
Zuroff a The Independent című vezető brit liberális napilapnak azt mondta: három
éve hagyják, hogy "ez a pasas játszadozzon a bírósággal ... három év nagy idő, ha valaki a 80-as
éveiben jár, és lehetővé teheti, hogy (Zentai) elkerülje
az igazságszolgáltatást".
Az ausztráliai Perthben élő, 86 éves
Zentai Károlyt (Charles Zentai) azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben
Budapesten megölt egy zsidó fiatalembert, mert az nem viselte
a sárga csillagot. Zentai tagadja a vádat, a magyar kormány
azonban 2005-ben kérte kiadását.
A The Independent szerint Zentai családja
azon a véleményen van, hogy az őt terhelő tanúvallomást veréssel
csikarták ki egykori katonákból, és ha Zentait kiadják Magyarországnak,
ott kevés esélye lenne a méltányos bírósági eljárásra.
A tekintélyes brit napilap azzal kapcsolatban
közölt terjedelmes cikket, hogy a Simon Wiesenthal Központ
előző nap közzétette a még felelősségre nem vont, feltételezett
náci háborús bűnösök tízes listáját.
Ezen szerepel Zentai mellett a Magyarországon
élő Képíró Sándor, aki az ellene megfogalmazott vád szerint
1942 januárjában Újvidéken részt vett mintegy 1300 zsidó,
roma és szerb civil megölésében, illetve újvidéki zsidók
Auschwitzba deportálásában.
Zuroff a The Independentnek azt mondta:
néhány országnak nincs meg a bátorsága az eljárás lefolytatásához
és a büntetés kirovásához. - A náci háborús bűnösök nem sorozatgyilkosok,
nem valószínű, hogy ismét gyilkolnának, és a kormányok tudják,
hogy néhány éven belül (ezek az emberek) meg fognak halni
- mondta a Wiesenthal Központ igazgatója a brit lapnak.
Zuroff hozzátette: idős emberekről
van szó, és "természetes tendencia", hogy bizonyos kor elkérése után rokonszenv támad irántuk. Az igazgató szerint
azonban az idő múlása semmiképpen nem csökkenti az elkövetők
bűnösségét.
- Ha a büntethetőség elé időkorlátot
állítunk, azzal gyakorlatilag azt mondanánk, hogy meg lehet
úszni a népirtást - idézte a brit lap a Simon Wiesenthal
Központ vezetőjét.
Zentai fia, Ernie Steiner azonban
a The Independentnek azt mondta: tudja, hogy apja soha nem
volt náci, és nem volt részese a holokausztnak. Steiner a
Wiesenthal Központ listáját "egy fejvadász teátrális megnyilvánulásának", az apja elleni vádakat "teljes mértékben koholmánynak" nevezte.
hirado.hu
|