„Szórakoztató,
de nem vicces” – így minősítette a Vasárnapi Híreknek Dr.
Efraim Zuroff, az izraeli Simon Wiesenthal Központ igazgatója,
hogy a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai már azt nyilatkozza
az ausztrál lapoknak, hogy nem fogja túlélni az utat Magyarországra,
vagy legkésőbb a hadbírósági eljárásba fog belehalni, de
semmiképp sem tér vissza élve perthi otthonába.
A 86 éves magyar származású férfi ellen a magyar állam három
éve nyújtott be kiadatási kérelmet az ausztrál hatóságokhoz.
Zentai, aki a hetedik a Simon Wiesenthal Központ által összeállított
„Legkeresettebb nácik listáján”, tisztként szolgált a hitleri
szövetséges magyar hadseregben. A vád szerint 1944-ben két
társával halálra kínozta a 18 éves Balázs Pétert, amiért
az nem viselt sárga csillagot, majd köveket kötöttek a holttestére
és bedobták a Dunába.
Mialatt Zentai pere húzódott, kormányváltás is volt Ausztráliában,
de Dr. Zuroff reméli, az új kormány épp olyan eltökélt lesz
Zentai kiadatását illetően, mint elődje, és a május 20-i
tárgyalás után az ausztrál belügyminiszter végső döntést
hozhat Zentai Magyarországra szállíttatásának időpontjáról.
Dr. Zuroff arra is emlékeztetett, hogy mikor a Simon Wiesenthal
Központ felkutatta és felfedte Zentai tartózkodási helyét,
az egykori tiszt önként akart megjelenni a magyar bíróság
előtt, hogy tisztázza a nevét az őt ért vádak alól. Ám amikor
valóban elindult a kiadatási eljárás, többé már nem beszélt
erről. Mi több, Zentai csakis azon munkálkodik, hogy elkerülje
a felelősségre vonást: megfellebbezte a kiadatását első fokon
elrendelő rendőrbíróság illetékességét, és mindent megtesz,
hogy a világ legbetegebb emberének tűnjön. Ha ártatlan lenne,
nem viselkedne így – jegyezte meg lapunknak a „nácivadász”.
A kérdésre, vajon megérheti-e Zentai a kiadatását, Dr. Zuroff
azt mondta, igen, mert ő nem hiszi, hogy Zentai valóban
olyan beteg lenne, mint állítja.
A nácivadász a VH-nak elmondta, abszurd és frusztráló, hogy
Zentai három éven keresztül bolondját tudja járatni az igazságszolgáltatással,
ahogy a listán a harmadik „legkeresettebb nácit”, a Budapesten
élő Képíró Sándort sem sikerül bíróság elé vinni. De a nácivadász
munkájában is vannak felemelő pillanatok. Amikor Dinko Sakicot,
a jasenovaci haláltábor egykori usztasa parancsnokát végre
hazahozatták Argentínából, majd a horvát bíróság elítélte,
a tárgyalás után odajött hozzá a Sakic által agyonlőtt dr.
Mile Boskovic testvére, bemutatkozott, és csak annyit mondott
horvátul, köszönöm. Ez a mondat mindent megért a nácivadász
számára, és szeretné, ha Balázs Péter családjával is hamarosan
találkozhatna Magyarországon a tárgyalóteremben, Zentai perén.
vasarnapihirek.hu
|