A
perthi bíróság úgy határozott: kiadható Magyarországnak a
háborús bűnökkel gyanúsított Charles Zentai. A még élő háborús
bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ
jeruzsálemi közleményében "a történelmi igazságtétel felé tett óriási lépésnek" nevezte a döntést, és felszólította az ausztrál hatóságokat, hogy mielőbb zárják
le a kiadatási eljárást.
A The Australian internetes kiadásában
azt írja: a bírósági döntés után őrizetbe vették a 86 éves
Zentait, akit Magyarországon azzal vádolnak, hogy 1944-ben
többedmagával meggyilkolta az akkor 18 éves Balázs Pétert,
mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga
csillagot. Zentai tagadja a vádakat, állítja: a gyilkosságot
megelőző napon elhagyta Budapestet.
"Megállapítom, hogy Zentai
úr kiadható a Magyar Köztársaságnak" - jelentette be Barbara Lane. A bíró szerint Zentai ügye és annak körülményei
megfelelnek az ausztráli kiadatási törvény által támasztott
követelményeknek, valamint az Ausztrália és Magyarország
között kötött kiadatási egyezménynek. Hangsúlyozta: a bíróság
csak "ügyintézőként" járt el, amikor megállapította, hogy a kiadatási kérelem jogos.
A határozat ismertetése után a védelem
óvadék ellenében kérte Zentai szabadlábra helyezését. A fellebbezésnek
a szövetségi bíróság helyt adott azzal a feltétellel, hogy
Zentai leadja útlevelét, nem költözik más helyre, és nem
közelíti meg mintegy 100 méteren belül a perthi repülőtér
indulási oldalát. Mielőtt elvezették volna a teremből, a
botjára támaszkodó Zentai Károly integetett a közönség soraiban
helyet foglaló családtagjainak - köztük több unokájának -
és barátainak. A bírósági meghallgatás után Zentai fia, Gabriel
Steiner közölte, hogy édesapja áldozattá vált.
nol.hu
|