A lapunk birtokába jutott, hitelesnek
tekinthető dokumentumok szerint Charles Zentai 1945 márciusában
hagyta el Magyarországot, tehát a neki tulajdonított gyilkosság
időpontjában még ott volt - mondta a Népszabadságnak Paige
Taylor. A nagy példányszámú Weekend Australia cikkírója a
lap szombati számában meghatározó, s az ügy szempontjából
fordulatot jelentő dokumentumot tett közzé.
Az okirat egy 1957-ben kiállított ausztrál állampolgársági
kérelem volt, amelyben Zentai Károly saját kezű aláírásával
hitelesíti, hogy Magyarországot 1945 márciusában hagyta
el. Az időpont azért fontos, mert Zentai fia korábban azt
nyilatkozta: édesapja már csak azért sem lehetett a zsidó
származású Balázs Péter gyilkosa, mert 1944. november 7-én,
egy nappal a gyilkosság állítólagos időpontja előtt hagyta
el Magyarországot.
Az ausztrál újságíró elzárkózott attól,
hogy információkat adjon a dokumentum forrásáról. Ugyanakkor
kijelentette: amennyiben minden kétséget kizáróan bebizonyosodik,
hogy a lap által közölt dokumentum hiteles, minden akadály
elhárul Zentai Magyarországnak történő kiadatása elől.
Chris Ellison ausztrál igazságügy-miniszter
is úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a dokumentum hitelesnek
bizonyul, Zentait ki kell adni a magyaroknak. Mint ismeretes,
Ausztrália még soha nem teljesített egyetlen kiadatási kérelmet
sem. Közben Michael Bowden, Zentai ügyvédje a hét végén bejelentette:
harcol védence kiadatása ellen. Az ügyvéd fellebbezési kérelmet
nyújtott be az ausztrál legfelsőbb bíróságon a kiadatási
kérelem ellen.
URL: http://www.nol.hu/cikk_print/362471/
|