- Nem vallotta be a háborús bűn elkövetésével
vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) ausztráliai bevándorlásakor
1950-ben, hogy a németekkel szövetséges magyar hadseregben
szolgált - írta szerdán a The Australian című ausztrál napilap.
A lap birtokába került dokumentum szerint Zentai sofőrként
tüntette fel magát azon az okmányon, amit menekültként
a nemzetközi menekültszervezettől kapott. Az okmány birtokában
családjával együtt beléphetett Ausztráliába. A beutazási
jogot az ausztrál migrációs hivatal hagyta jóvá, 1950.
február 3-án az olaszországi Nápolyban. Megérkezésekor
Zentai a mezőgazdasági segédmunkás foglalkozást írta rá
utazási igazolványára, vagyis ismét nem tett említést magyar
katonai szolgálatáról.
Zentai a magyar hadsereg fogatoltvonat-tanosztályánál
szolgált sofőrként - írta a The Australian a háborús bűn
elkövetésével, Balázs Péter 19 éves zsidó fiú 1944 novemberében
történt meggyilkolásával vádolt férfiról. A menekültügyi
program szabályai szerint nem kaphatott volna belépési engedélyt
az, aki korábban a szövetségesekhez tartozó Ausztráliával
ellenséges ország hadseregében szolgált.
Zentai 1957-ben állampolgárságért
folyamodott, és emiatt az igazságügy-minisztérium rutinvizsgálat
alá vetette. A bevándorlási hivatal egy bizalmas emlékeztetőben
azt írta Zentairól, hogy nem talált semmilyen kifogásolnivalót
a kérelmező személyében. Az újabb nyomozás a Zentai-ügyben
tavaly szeptemberben kezdődött, amikor Balázs Péter bátyja,
Ádám a család birtokában lévő dokumentumok alapján értesítette
a Simon Wiesenthal központot.
URL: http://www.nol.hu/cikk_print/362705/
|