Ez év április hatodikán Budapesten járt a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ izraeli irodájának vezetője, Efraim Zuroff, az „Utolsó esély” nácivadász akció koordinátora. Azért jött, hogy Polgár Lajosról, a Hűség Háza néven ismert nyilasház utolsó parancsnokáról gyűjtsön bizonyítékokat. Miután április óta számottevő információ nem érkezett, a Wiesenthal központ továbbra is várja szemtanúk jelentkezését a 06-20-5573-981 telefonszámon.

A 89 éves Polgár, aki a háború után elmenekült Magyarországról és ma Ausztráliában él, már elismerte, hogy a nyilasház parancsnoka volt, de tagadja, hogy bármit tudott volna az ott folyó kínzásokról és gyilkosságokról, sőt: azt állítja, hogy a nyilasok által elkövetett atrocitásokról egyáltalán semmit nem tudott. Egy nyilatkozatában egyenesen cionistának (!) nevezte magát és nyilas cimboráit, akiknek az lett volna a tervük, hogy a háború után Palesztinába „telepítik vissza” a magyar zsidókat. (http://hvg.hu/vilag/20060216polgarlajos.aspx ) A hazudozáson kívül nem is tehet mást: bármiféle beismerés elegendő volna egy kiadatási kérelemhez.

Efraim Zuroff most olyan túlélőket keres, akik az 1944 karácsonya előtt a nyilasházban elkövetett atrocitásokat tudják tanúsítani. Egy 83 éves túlélő, Susanne Novich Ausztráliában már beszámolt arról, miken ment keresztül és mit látott az Andrássy út 60-ban 1945 januárjában, ( http://www.nol.hu/cikk/394755/ ) arra azonban nincs bizonyíték, hogy ebben az időben Polgár még ott tartózkodott – ezt csak 1944 decemberéig tudják dokumentálni.

*

A Wiesenthal központ „Utolsó esély” akciója, melynek során a még élő náci háborús bűnösöket próbálják bíróság elé állítani ott, ahol bűneiket elkövették, igen vegyes fogadtatásra talált. Az egyes országok közvéleménye, hatósága, de gyakran még a zsidó közösség is idegenkedve fogadta a kezdeményezést. A többségnek nem tetszett, hogy az immár a történelem részének tekintett Holokauszt ismét „életre kel”. A zsidók aggodalmai pedig érthetőek: a közép-kelet-európai párezer fős kis zsidó közösségek kétszer is megfontolják, szembeforduljanak-e országuk közvéleményével. Még a Magyarországon kiemelt egyházként működő Mazsihisz is csöndben maradt ez ügyben, holott a Holokauszt-megemlékezések képezik identitásának egyik sarokkövét. Magyarországon egyébként több kritikus felhánytorgatta azt is, hogy az „Utolsó esély” akció komoly pénzzel honorálja a nyomravezetőket egy olyan régióban, ahol a feljelentéseknek komoly kultúrája alakult ki az elmúlt században, s ahol ezeket a különféle totalitárius diktatúrák maguk is motiválták és honorálták.

A hűvös fogadtatást látva a Wiesenthal-központ rangsorba szedte az egyes országokat, az ottani hatóságok együttműködési készsége szerint. 'A' osztályzatot (maximális együttműködés) csak az Egyesült Államok kapott. 'B' osztályzatot kapott Olaszország és Horvátország, amelyek bíróságai elítélték a fellelt háborús bűnösöket. Litvániában is bíróság ítélkezett a háborús bűnös Algimantas Dailide fölött, bűnösséget ki is mondták, ám idős korára való tekintettel szabadlába helyezték. Utóbbi ország így csak a vizsgálat terén kapott 'B' osztályzatot.

'C' osztályzatot kapott Ausztrália, Kanada, Lengyelország, Lettország, Magyarország és Németország. Itt a hatóságok vizsgálatokat folytatnak, de a vádemelésig még nem jutottak el.

'D' osztályzat tizenhárom országnak jutott, melyek hatóságai csak tessék-lássék együttműködést folytatnak. 'F' osztályzatot kapott Ausztria, Észtország, Norvégia, Románia, Svédország, Szíria és Ukrajna, ahol a hatóságok egyértelműen megtagadták az együttműködést. Az észt hatóságok a vizsgálat indítását is elutasították az egyik háborús bűnökkel vádolt személy esetében. A két skandináv ország elvi okokból nem támogatja az akciót. Szíriában évtizedek óta él háborítatlanul Alois Brunner, Eichmann közeli munkatársa, aki francia, görög, osztrák és szlovák zsidók tízezreinek deportálásáért felelős. (Jelenleg Brunner áll a még élő háborús bűnösök listájának élén.) Ausztria az „abszolút csőd” kommentárral került az elégtelennel minősítettek listájának élére, mert nem indított vizsgálatot az ott élő két háborús bűnös ellen. Erna Wallisch a majdaneki haláltábor őre volt, Milivoj Asner pedig a horvátországi Pozega rendőrfőnökeként zsidók, szerbek és cigányok százainak legyilkolásában működött közre.

Végül tizennégy ország 'X', azaz értékelhetetlen jegyet kapott, mert nem is válaszoltak a megkeresésre.

Efraim Zuroff tájékoztatása szerint az „Utolsó esély” akció során eddig 427 személy neve került látótérbe, ebből a Wiesenthal Központ 87 esetben gyűjtött elégséges bizonyítékot ahhoz, hogy a helyi hatóságok megkezdjék a vizsgálatot. (Ami – mint láttuk – korántsem mindig történt meg.) A 87 esetből eddig összesen kettő jutott el a vádemelésig: a fent említett litván háborús bűnöst elítélte a bíróság, de szabadlábon hagyták, horvát kollégáját pedig az osztrák hatóságok nem adják ki Horvátországnak. Rajta kívül még két bűnös ellen van érvényben letartóztatási parancs: az egyik a magyar Zentai, akinek kiadatási kérelme hónapok óta húzódik, a másik pedig a 91 esztendős Aribert Heim, a mauthauseni és sachsenhauseni haláltáborok „orvosa”, aki kísérletei során több száz foglyot gyilkolt meg. Heim évtizedek óta bujkál, s csak egymillió eurós, aktív berlini bankszámlája alapján feltételezik, hogy még életben van.

Szombat, 2006. június