Független
Hírügynökség
Elnapolták pénteken az Ausztráliában élő, háborús bűnökkel
vádolt Zentai Károly kiadatási eljárásának tárgyalását. Zentait
azzal vádolják, hogy 1944 novemberében két társával megölt
egy 18 éves zsidó fiút Magyarországon, majd külföldre emigrált.
Zentai kiadatási ügyét azért halasztották el, mert ügyvédje
fellebbezést nyújtott be a szövetségi bíróság múlt havi
ítélete ellen, amely elutasította, hogy tárgyalja ügyét.
A pert vezető bíró a meghallgatást december 11-ére halasztotta
el.
Zentaira még 2004-ben a háborús bűnösök
felkutatására specializálódott Simon Wiesenthal Központ nácivadászai
bukkantak rá az ausztráliai Perth-ben. Az eljárás is ebben
a városban kezdődött meg, februárban lett volna az első tárgyalás,
ám Zentai ügyvédei kérvényezték, hogy az ügyet szövetségi
bíróság tárgyalja. Onnan viszont visszautalták az ügyet a
perth-i bíróságra.
A kiadatásnak nincsen elvi akadálya:
az ausztrál igazságügyi miniszter ugyanis még tavaly nyáron
beleegyezett abba, hogy ha kell, Zentait Budapesten állítsák
bíróság elé. Amennyiben a bíróság is a kiadatás mellett dönt,
ez lesz az első alkalom, hogy Ausztrália háborús bűnökkel
vádolt embert szolgáltat ki egy másik országnak.
hirtv.hu
|