A Fővárosi Bíróság már vizsgálja Képíró Sándor ügyét - értesült
lapunk. A bíróság illetékese elmondta, történészi és szakértői
véleményre várnak, leghamarabb február elején nyilatkoznak
majd az üggyel összefüggésben. - A háborús bűnös, de Budapesten
háborítatlanul élő Képíró Sándor sorsa elvben a bíróság,
de valójában a két ország (Magyarország és Szerbia) politikájának
kezében van - mondta el lapunknak Efraim Zuroff. A háborús
bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ
jeruzsálemi irodájának vezetője sürgeti a szerb és a magyar
hatóságokat, hogy vonják felelősségre a kilencvenharmadik
évében járó férfit. Zuroff korábban elmondta, Képíró 1942
januárjában csendőr hadnagyként részt vett a délvidéki vérengzésben,
amelynek során magyar katonák és csendőrök több ezer embert
öltek meg, 1944-ben pedig csendőr századosként irányította
az újvidéki zsidók deportálását, elsősorban az auschwitzi
haláltáborba szállítását. Zuroff a Népszavának úgy nyilatkozott:
már nagyon szeretné bíróság előtt látni Képírót. Arra a kérdésünkre, hogy mennyi esélyt lát, hogy Szerbia Képíró kiadatását
kérje azt mondta: nagyon bízik benne, de a döntést a politika
hozza majd meg.
|