A háborús bűnökkel vádolt és Ausztráliában élő Zentai Károly
(Charles Zentai) sikerrel fellebbezett azon miniszteri
döntés ellen, amelynek értelmében kiadható volt a magyar
igazságszolgáltatásnak - jelentette pénteken az ABC News
ausztrál hírportál.
Agyvérzés, bordatörések
A 88 éves vádlott családja által pénteken nyilvánosságra hozott dokumentumok
szerint Zentai nemrég agyvérzést kapott, és több bordája
eltört - olvasható az ABC News honlapján.
A The Australian című lap azt írta,
Zentai ügyvédei szerint hibás volt a miniszteri döntés, mert
Zentait Magyarországon hivatalosan nem vádolták meg semmivel,
csupán kihallgatni akarták. A perthi szövetségi bíróság pénteken
azzal az indokkal adott helyt Zentai fellebbezésének, hogy
a belügyminiszternek nem volt joga így dönteni.
Wiesenthal Központ: "szerencsétlen
döntés"
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ
közleményében élesen bírálta az ítéletet, megállapítva, hogy
Ausztrália az egyetlen nyugati demokrácia, amely egyetlen
náci háborús bűnös ellen sem folytatott le sikeres eljárást,
jóllehet a második világháborút követően több száz náci emigrált
az országba. A központ igazgatója, Efraim Zuroff nyilatkozatában
megállapítja: "A Zentai-ügy is megmutatja, hogy az ausztrál igazságszolgáltatás képtelen megérteni,
mennyire fontos és sürgető a holokauszt bűnével gyanúsítottak
bíróság elé állítása."
Zuroff felszólítja a magyar és az
ausztrál hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a "szerencsétlen döntés" megváltoztatása érdekében.
5 éve húzódik az ügy
A vád - vagy megalapozott gyanú -
szerint a most 88 éves férfi 1944 novemberében Budapesten
két társával megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert,
aki belehalt a bántalmazásba. Zentait öt éve tartóztatták
le az ausztráliai Perthben, ahol öt évtizeddel ezelőtt telepedett
le.
A magyar állam 2005 tavaszán kérte
Ausztráliától a kiadatását. Az ausztrál igazságszolgáltatás
hosszú eljárás végén helyt adott a magyar kérelemnek, és
Zentait tavaly október végén kiadatási őrizetbe helyezték
Perthben. fn.hu
|