Amióta a Simon Wiesenthal Központ bejelentette szándékát, hogy elindítja Magyarországon az Utolsó esély akciót, a tervrol élénk vita folyik a magyar sajtóban. Sok publicista kételyekkel viseltetetett iránta, és kevesen voltak olyanok, akik a terv hátterét, történelmi kontextusát és valószínu következményeit jól ismerve nyilatkoztak. Az ott élo holokauszt-történészek véleménye ily módon különös jelentoséggel bírt, és minduntalan Karsai László volt az, akit felkértek, mondja el véleményét az Utolsó esély akcióról.

Elso látásra Karsai a terv természetes támogatójaként tunik fel, tekintettel holokauszt-kutatói hivatására és családi hátterére, ám egyértelmu, hogy a helyzet nem ez. A szegedi egyetem tanára megszállottan hirdeti hajthatatlan ellenkezését. Nem tartotta kielégítonek gyakorlatilag minden egyes újság, tévé- és rádiómusor számára adott interjúit, úgy érezte, muszáj hosszadalmas és különösképpen rosszindulatú cikket írnia az Élet és Irodalomba (Esélytelenek. 2004/30.), melyben nem csupán elutasítóan támadta a tervet, hanem cinikusan lekicsinyelte támogatóit is.

É rveit összefoglalva, Karsai azt állítja, azok az okok, melyekkel én a tervet igazolom, Magyarországon nem érvényesek, mivel sok magyar náci háborús bunöst elítéltek a második világháború után, így az országnak nincs szüksége ilyen történelmi leckére. De még ha nem így állna is a helyzet, mondja Karsai, az idos vádlottak bíróság elé állítása nem szolgálna pedagógiai célt, és alapvetoen reménytelen vállalkozás, mivel ezeket az eseteket lehetetlen bíróságilag megítélni annyi évvel a buntett után. Ráadásul, jegyzi meg, az Utolsó esély akciónak mind ez idáig nem sikerült egyetlen eljárást sem kezdeményeznie, és már Izrael állam sem kutat náci háborús bunösök után, hogy bíróság elé állítsa oket. Röviden, a terv "fölösleges, kártékony és esélytelen" kezdeményezés, melyet csak azért indítottak útjára, hogy bizonyítsa, a jeruzsálemi Wiesenthal Központ megérdemli az anyagi támogatást.

Felszínesen nézve az ilyen érvek meggyozoen hathatnak, ám számtalan tévhiten, pontatlanságon és kihagyáson alapulnak, melyekrol Karsai vagy nem tud, vagy szándékosan tekint el tolük. A dologban járatlanok kedvéért: sohasem állítottam, hogy Magyarországon ne állítottak volna bíróság elé náci háborús bunösöket. Épp ellenkezoleg, pontosan tisztában vagyok vele, hogy majdnem 27 000 magyart ítéltek el háborús bunök miatt a II. világháború után. Karsai azt mulasztja el megemlíteni, hogy az ezek felett a vádlottak felett ítélkezo népbíróságok komoly kommunista befolyással bíró, politikailag motivált testületek voltak, és ez a tény sokat vesz el hitelükbol jó néhány magyar szemében. (Hasonló problémával küzd az összes posztkommunista társadalom. Így például, annak ellenére, hogy sok horvát náci háborús bunöst ítéltek el a háború utáni Jugoszláviában, Dinko Sakiæ, a korábbi jasenovaci táborparancsnok 1999-es zágrábi tárgyalásának - melyet a mi irodánk tett lehetové - különösen eroteljes hatása volt a horvát társadalomra, mert a független Horvátországban folytatták le.) Ilyen körülmények között az, ha egy magyar náci háborús bunöst a demokratikus Magyarország ítél el, különleges jelentoséggel bír, mivel, eltéroen a régi tárgyalásoktól, nem lehetne figyelmen kívül hagyni, mint politikailag motivált vagy kommunista propagandát. A probléma persze az, hogy az "új", demokratikus Magyarországnak mindeddig nem sikerült kivizsgálnia, foleg nem bíróság elé vinnie egyetlen ilyen esetet sem.

Ha Karsai azt állítja, hogy az idosebb vádlottak bíróság elé állítása reménytelen vállalkozás, az utóbbi években hozott, számos náci háborús bunös feletti ítélet világosan cáfolja az érveit. Így a 2001. január 1. és 2004. március 31. közötti idoszakban huszonhét náci háborús bunöst ítéltek el hat különbözo országban. Ráadásul 2003. április 1-jétol 2004. március 31-ig 355 új vizsgálat indult náci háborús bunösök ügyében tíz különbözo országban, 2004. április 1-jén pedig 940 vizsgálat volt folyamatban náci háborús bunösök ellen körülbelül tucatnyi országban, ami kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy sok országban a holokauszt elkövetoinek elítélését ma is érdemes törekvésnek tekintik. Az, hogy Izrael már nem aktív ezen a területen, nem igazolja Karsainak azt az állítását, hogy az ilyen erofeszítések haszontalanok. Ez elsodlegesen az ország folyamatos biztonsági problémáiból ered, abból a nyilvánvaló vágyból, hogy az ország ne váljon ezeknek a bunözoknek a "hulladéklerakójává", és annak megértésébol, hogy az ilyen tárgyalások akkor gyakorolják a legnagyobb hatást, hogyha abban az országban folytatják le oket, ahol a bunt elkövették. (Képzeljük el, mennyire más reakciókat váltana ki és mennyire más volna a jelentosége, ha egy nyilaskeresztes gyilkos ügyét Magyarországon, illetve Izraelben tárgyalnák.)

Fontos az is, hogy Karsai a gyanúsítottak korára vonatkozó félrevezeto érvei mögé lássunk, és hogy megismételjünk néhányat a Simon Wiesenthal Központ alapelvei közül. Az elso az, hogy az ido múlása semmiképp sem csökkenti az elkövetok bunösségét. Az, hogy egy bunös képes kibújni az igazságszolgáltatás alól negyven vagy ötven éven át, nem teszi ot ártatlanná. A második az, hogy a kulcsmozzanat nem szükségszeruen valaki tényleges életkora, hanem inkább egészsége és szellemi állapota.

Alig egy hónapja lepleztük le Horvátországban a korábbi Slavonska Pozega-i usztasa rendorfonököt, Milivoj Asnert, aki kilencvenegy évesen még aktívan közremuködik a horvát politikában, és nem sokkal ezelott új politikai pártot alapított. Az az igazság, hogy olyannyira jól tartja magát, hogy Utolsó esély akciónk elindítását követoen elrejtozött. Nem látok semmilyen okot arra, hogy eltekintsünk a buneitol csak azért, mert 1913-ban született.

Hangsúlyozandó ezt a szempontot, hadd legyek személyesebb. Képzelje el az olvasó egy pillanatra, hogy azt az embert, aki meggyilkolta a nagyanyját, hirtelen megtalálják, Magyarországon él, 82 vagy 84, esetleg 86 éves, és jó egészségnek örvend. Minden nap úszni jár, sétáltatja a kutyáját, kertészkedik. Amennyiben megbízható bizonyítékok vannak ellene, van-e valami oka annak, hogy eltekintsünk a buneitol? Nem akarná, hogy ez az ember bunhodjön a rettenetes bunei miatt? Ebben az összefüggésben a bunözo rangja lényegtelenné válik, és egyértelmuen megmutatkozik minden gyilkos felelosségének lényeges elve meg a "parancsra tettem" védekezés elfogadhatatlansága.

Ez újabb igen fontos ponthoz vezet. Karsai erofeszítéseimet cinikus módon pénzügyi motívumoknak tulajdonítja, gúnyolódva "önjelölt nácivadászokra" hivatkozik, s ezzel semmibe veszi legfobb motivációnkat: a kötelességérzetet, amivel a holokauszt áldozatai iránt viseltetünk. Akár hiszi, Karsai úr, akár nem, vannak zsidók, mint Arie Rubin és jómagam, akiknek meggyozodése, hogy nemzedékünk kötelessége a meggyilkoltakkal szemben, hogy komoly erofeszítést tegyen gyilkosaik bíróság elé állítására. Igaz, nehéz eredményt elérni, és jóval ezelott elveszítettük a teljes igazságtételért folytatott csatát, de maga az erofeszítés két fontos dolog miatt is megéri. Az elso az, hogy világos üzenetet küld: a népirtó és antiszemita bunök felett soha nem fognak szemet hunyni. A másodikat a horvát elnök, Stipe Mesiæ fogalmazta meg, amikor a múlt hónapban azért dicsérte az Utolsó esély akciót, mert elindítása azt jelenti, a náci háborús bunösöknek "többé nem lesz nyugodt az álmuk".

Ebben a tekintetben oszintén hiszem, hogy Karsai az Utolsó esély akciót kudarcnak nyilvánító észrevételei ido elottiek. Igaz, hogy az akció még nem vezetett bírósági tárgyaláshoz, de a már megkezdett tizenkilenc gyilkossági vizsgálat számos tárgyalást eredményezhet, és tervünk nevelodési dimenziója sem lebecsülheto. Azok a nyilvános beszélgetések és viták, melyek a helyi lakosság bunrészességét firtatják a holokauszttal kapcsolatban, s amelyek mindegyik országban lezajlottak az Utolsó esély akció beindítását követoen, fontos szerepet játszanak a holokauszt iskolai oktatásában, végso soron pedig annak a folyamatnak a részei, mely remélhetoleg csökkenti az antiszemitizmust.
Amikor az Utolsó esély akció befejezodik, könnyu lesz megállapítani, kinek volt igaza, de addig egy komoly holokauszt-történésztol legalább annyit elvárnék, hogy respektálja szándékainkat, valamint hogy pontosabban mutassa be, mi történik napjainkban szerte a világon a náci háborús bunösök felkutatásának és bíróság elé állításának az ügyében.

Dr. Efraim Zuroff

(Dr. Efraim Zuroff a Simon Wiesenthal Központ fo nácivadásza, izraeli irodájának igazgatója. PhD-fokozatát a Jeruzsálemi Héber Egyetemen a holokauszt történetébol szerezte. Fordította: Kemény Kristóf.)