|
Már a LÜ foglalkozik Zentai-ügyével
|
|
|
Megérkezett a Legfõbb Ügyészségre
(LÜ) az Ausztráliában élõ,
magyar származású, feltételezett
háborús bûnös ügyében
a Külügyminisztérium megkeresése -
közölte a LÜ szóvivõje szerdán.
"
A megkeresés kedden érkezett meg és a
mai napon hozzáfogott a Legfobb Ügyészség
illetékes foosztálya az iratok áttanulmányozásához" -
tette hozzá Borbély Zoltán.
Az ügyészek azt fogják vizsgálni,
hogy a már megküldött, illetve az ezután
beszerzett iratok alapján fennáll-e a kiadatási
eljárás megindításának lehetosége.
Miután az ügyet kezdeményezo Simon Wiesenthal
Központ szerint egy jelenleg ausztrál állampolgárságú személy
követett el háborús buncselekményeket
a II. világháborúban Magyarországon,
ezért, amennyiben a törvényes feltételek
fennállnak, a magyar hatóságoknak kell
kérniük Ausztráliától a kiadatást.
A Külügyminisztérium honlapján olvasható,
hogy tavaly december óta folytatnak elozetes vizsgálatot
a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ által
jelzett, feltételezett magyar náci bunös ügyében.
A háborús bunösök felkutatásával
foglalkozó szervezet által megküldött
adatok alapján a Külügyminisztérium
olyan történészi szakvéleményeket
kapott, amelyek indokolttá tehetik az igazságügyi
eljárás megindítását. Ezért
a Külügyminisztérium az ügyet illetékességbol
az ügyészi szervekhez tette át.
A Simon Wiesenthal Központ ugyancsak december elején
jelezte, hogy igazgatója, Efraim Zuroff az ügy
kapcsán Budapesten kíván megbeszéléseket
folytatni, várhatóan február elején.
A Wiesenthal Központ felszólította a magyar és
az ausztrál hatóságokat, hogy a megtalált
magyar náci bunös ügyét gyorsított ütemben
vizsgálják ki.
A Simon Wiesenthal Központ nácivadászai
azzal gyanúsítják a férfit, hogy
a magyar hadsereg tisztjeként 1944. november 8-án
egy budapesti katonai lágerben részt vett egy
18 éves zsidó fiatalember meggyilkolásában.
Két buntársát, ugyancsak magyar katonatiszteket,
a II. világháború után gyilkosság
miatt elítélték, neki azonban sikerült
kijutnia Németországba, ahonnét az 1950-es években
kivándorolt Ausztráliába.
Az ausztráliai Perthben élo 86 éves Charles
Zentai a napokban tett nyilatkozataiban tagadta a háborús
buntettek vádját, és kész hazatérni,
hogy tisztázza magát.
Chris Ellison ausztrál igazságügy-miniszter
hivatala közölte: folyik a szövetségi
rendorség vizsgálata a Zentai elleni vádakról.
Magyarországon 2004 júliusában az adatvédelmi
biztos aggályai miatt felfüggesztették a
még élo náci háborús bunösök
felkutatására indított Utolsó esély
akciót. A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ
akkor azt közölte: ennek ellenére eltökélt
szándéka, hogy folytassa az akciót.
|
|