A Simon Wiesenthal Központ (SWC) annak ellenére
folytatja az Utolsó esély nevu akcióját
Magyarországon, hogy a program hazai koordinátora,
Beer Iván lemondott.
Efraim Zuroff, a program fokoordinátora nevében
a SWC az X-Presst arról tájékoztatta:
semmiféle hivatalos jelzést nem kapott arról,
hogy a projekt a magyar törvényeket sértené.
Az új koordinátor nevét a következo
hetekben hozzák nyilvánosságra.
Beer a hétfoi Nap-keltében arról beszélt,
hogy Péterfalvi Atilla adatvédelmi biztos kifogási
kétségesé teszik az akció sikerét.
Beer szerint a támadások az o személye
ellen irányultak.
Zuroff sajnálja, hogy Beernek le kellett mondania, és úgy
nyilatkozott: mindez „szánalmas próbálkozás
a magyarországi náci háborús
bunök vizsgálatának és annak a
nyílt vitának a megakadályozására,
amely tisztázza a magyarok nácikkal való együttmuködését
a második világháborúban”.
Kiemelte, hogy egyetlen másik országban sem
voltak jogi akadályai az Utolsó esélynek.
– Nyilvánvaló – összegezte
Zuroff –, hogy azok, akiknek félnivalójuk
van az Utolsó esély eredményeitol, minden
kis piszkos trükköt bevetnek, hogy megakadályozzák
a programot. Biztosíthatom oket, hogy ezek a trükkök
hatástalanok lesznek, az Utolsó esély
továbbra is muködni fog Magyarországon.
(X-Press)
http://www.stop.hu/nyomhir.tdp?id=44895 |