|
Zentai: Nem vagyok náci! |
|
|
Tagadja bûnösségét, és kész
hazatérni önmaga védelmében az Ausztráliában élõ Zentai
Károly, akit azzal gyanúsítanak, hogy
a magyar hadsereg tisztjeként 1944. november 8-án
egy budapesti katonai lágerben részt vett egy
18 éves zsidó fiatalember, Balázs Péter
meggyilkolásában.
A 86 éves férfi nyomára a Simon Wiesenthal
központ Utolsó esély nevu akciójának
keretében bukkantak rá. (A szervezet tavaly júliusban
jelentette be, hogy az akciót Magyarországon
is elindítják. Az adatvédelmi biztos aggályai
ellenére közölték: eltökéltek,
az akciót folytatják.)
Az üggyel kapcsolatos iratokat a halálra kínzott
Balázs Péter édesapja gyujtötte össze
a háború után. Zentai ellen szemtanúk és áldozatok
tucatjai vallottak 1947- 48-ban. Az egykori katona ellen elfogatóparancsot
is kiadtak 1948-ban, ekkor azonban már elhagyta az országot.
A Zentairól szóló dokumentumokat már átadták
az ausztrál hatóságoknak, és folyik
a rendorségi vizsgálat. A dokumentumokat megküldték
a magyar Külügyminisztériumnak is. Polgár
Viktor, a külügyi tárca szóvivoje szerint
olyan szakvéleményeket kaptak, amelyek indokolttá tehetik
az igazságügyi eljárás megindítását.
Ezért a külügy illetékességbol
az ügyészi szervekhez, illetve az Igazságügyi
Minisztériumhoz irányítja az ügyet.
Zentai egy ausztrál tévének nyilatkozva
azt állította, hogy a vádak igaztalanok,
a fia pedig azt közölte: bizonyítani tudja,
hogy apja a vádban szereplo dátum elott egy nappal
elhagyta Magyarországot.
|
|