A 18 éves zsidó
fiú meggyilkolásával gyanúsított Charles Zentai Ausztráliában
élő magyar származású feltételezett háborús bűnös 1944-ben
két társával más bűnöket, kínzásokat, bántalmazásokat is
elkövetett Budapesten zsidó személyek, köztük kiskorúak ellen
- mondta a Simon Wiesenthal központ igazgatója.
A gyilkossági ügyben a magyar katonai ügyészség folytat nyomozást, és ennek része
a korábbi tanúvallomásokon alapuló többi eset kivizsgálása
is" - jelentette ki Efraim Zuroff, aki szerdán az igazságügyi tárca, valamint a
katonai ügyészség képviselőinek adott át dokumentumokat.
Az ausztráliai Perthben élő Zentaira
a Magyarországon tavaly júliusban beindított Utolsó Esély
műveletben bukkantak rá a jeruzsálemi Wiesenthal-központ
nácivadászai.
Efraim Zuroff azt mondta: azt szeretnék,
ha Zentait Magyarországon állítanák bíróság elé.
URL: http://www.mtv.hu/cikk.php?id=20936
|