06, 30, 2010
google.com
Zuroff bírálja Riga náci megszállásának évfordulójára tervezettmegemlékezést

Efraim Zuroff, a jeruzsálemi SimonWiesenthal Központ vezetője bírálta, hogy egy rigai kerületi bíróság engedélyezte a július 1-re a Szabadság emlékműhez tervezett menetet. "Riga náci megszállásának évfordulóját megünnepelni nem más, mint megünnepelni mindazoknak - elsősorban zsidóknak, de kommunistáknak, cigányoknak és szellemi fogyatékosoknak is - a lemészárlását, akik a nácik áldozatai voltak" - fogalmazott közleményében Efraim Zuroff. A LETA lett hírügynökség jelentése szerint a kerületi bíróság felülbírálta a rigai városi tanács döntését, amely nem engedélyezte a megemlékezést. A náci csapatok a Vörös Hadsereg kiűzése után, 1941. július 1-én vonultak be Rigába. Korábban az évfordulóról nyilvánosan sem hivatalos, sem magán jelleggel nem emlékeztek meg. A második világháborús lett veteránok évenkénti március 16-i, SS-egyenruhában tartott felvonulása rendszerint bírálatot vált ki. A németek bevonulását egy éven át tartó szovjet megszállás előzte meg, amely során Lettországot erővel beolvasztották a Szovjetunióba, tízezreket száműztek Szibériába, amiért a lakosság lelkesen üdvözölte a német csapatokat Riga utcáin. A német megszállást követően rövidesen megkezdődött a zsidók tömeges kiirtása.

google.com